Áder János teljesen eltűnt az év végére

  • A köztársasági elnök már tavaly sem tolta túl a szerepléseit, de idén szinte teljesen eltűnt. 
  • Míg más európai államfők korábban nem tapasztalt módon szólítottak fel az egységre a járvány elleni küzdelemben, Áder tavasszal még azt sem mondta ki, hogy koronavírus.
  • Kórházban egyszer járt, az orvosokkal, önkéntesekkel, és ápolókkal feleségét, Herczeg Anitát látni, aki hónapok óta áll jótékony akciók mellé.
  • Áder János 12 hónapja.

Január

„Akkor a kedves hallgatók is tegyék fel maguknak ezt a kérdést, hogy vajon éreznek-e bármilyen változást ahhoz képest, hogy már két hónapja ki van hirdetve a klímavészhelyzet. Én azt tudom mondani, hogy ez így önmagában egy deklaráció, aminek semmilyen következménye nincsen” – állapította meg a főváros új vezetése által kihirdetett vészhelyzetről a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Az elhivatott környezetvédő államfő rúgott még egyet, hozzátette:

„Nem véletlenül nem érzi ön sem, nem érzem én sem, és nem érzik a hallgatók sem, hogy ezután történt bármi is, mert nem történt semmi. Tehát önmagában deklarálni, hogy klímavészhelyzet van, ez nem több, mint egy politikai, politikusi retorikai próbálkozás, fogás.”

Áder és Weisz Fanni jeltolmács az államfő újévi köszöntőjének felvételén a Sándor-palotában 2019. december 27-én.Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Február

Magyarországi látogatásra, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hívta Ferenc pápát a magyar államfő, amikor négyszemközti audiencián fogadta a katolikus egyház vezetője a Vatikánban. Áder János a találkozó után elmondta, azzal próbálta meggyőzni a pápát az utazásról, hogy 100 éve él diplomáciai kapcsolat a két ország közt, amit éppen 30 éve újítottak meg. Illetve legutóbb Szent II. János Pál járt Magyarországon, annak is 25 éve. Hogy az  érvelés működik-e, még nem derülhetett ki, mivel a koronavírus-járvány miatt 2021-re kellett halasztani az eucharisztikus világkongresszust.

Fotó: VINCENZO PINTO/AFP
Fotó: VINCENZO PINTO/AFP

Március

„Ez nem a politikai haszonlesés ideje, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan” – közölte a nagy vitát kiváltó felhatalmazási törvényről, megtámogatva gyorsan Orbán Viktor kormányát, majd egy nappal azután, hogy az Országgyűlés elfogadta, aláírta a törvényt. Ekkor már két hete volt karanténban az ország, de Áder semmilyen módon nem nyilvánult meg a járványról.

A március 15-i ünnepségen.Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Április

„Amikor boldog új évet kívántunk egymásnak, egyikük sem gondolta, hogy tavaszra feje tetejére áll a világ, hogy rendhagyó húsvétra kell készülnünk” – kezdte  Nagypénteken sugárzott beszédét Áder. Megszokott stílusán nem változtatott a helyzet súlyossága ellenére sem. „Korlátok közé szorított húsvét közeleg. De életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat, ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz. Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk” - mondta.

Beszédében egyszer sem mondta ki, konkrétan mi az a veszély.

Május

Tavasszal Áder nem látogatott meg egyetlen koronavírusos betegeket ápoló kórházat sem. Május elején az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására rendezett emlékülésen jelent meg és mondott beszédet. Mivel az ellenzéki képviselők távolmaradtak, csak fideszeseknek.

Fotó: Orbán Viktor FB

„Magyarország demokratikus, független jogállam. Szabad ország. Olyan ország, ahol ma már természetes, hogy szabadon mondjuk el a véleményünket, szabadon gyülekezünk, közlekedünk. Szabadon vállalkozhatunk. Szabadon választunk képviselőket, polgármestereket. Szabadon hozhatunk létre szakmai, érdekképviseleti, politikai szervezeteket. Szabadon veszünk részt különböző nemzetközi szervezetek munkájában. A szabadság azonban törékeny. Ahogy Ronald Reagan fogalmazott, minden nemzedéknek folyamatosan küzdenie kell érte, és védelmeznie kell” – mondta a kormánypárti padsoroknak.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Június

Az első hullám végével mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Semmelweis-napi ünnepségén: 

„Megköszönjük, hogy táplálták bennünk a reményt (...), hogy
erősítették hitünket, hogy nemcsak a betegeket gyógyították, hanem
egy kicsit mindannyiunkat, mindenkit, aki az elmúlt hónapokban tele
volt félelemmel, aggodalommal, bizonytalansággal.”

Ugyanekkor nem mulasztotta el, hogy az általa „nyolc évvel ezelőtt teremtett hagyományhoz igazodva” ismét megjelentesse aktuális beszámolóját. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint

Áder második megbízatásának első három évét összesen ötszáznyolcvannégy oldalon mutatja be az Elnöki beszámoló.

Az interneten elérhető kiadványt az alábbi fejezetcímek tagolják:

  • A teljesítmény megbecsülése, 
  • a Normativitás, 
  • a Tisztelet és lelki kiegyezés, 
  • az Új gesztusok, 
  • a Magyar érdekek képviselete 
  • és a Környezeti fenntarthatóság.

Július

Áder júliusban köszöntő leveleket küldött, és törvényeket írt alá. 

Augusztus 

„Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot” – mondta Áder a Kossuth téri, augusztus 20-i ünnepélyes tisztavatáson. Hozzátette: ez az ünnep más, mint a korábbi augusztus 20-ák, mert „tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal”.  

Áder János, Orbán Viktor és Kövér László az Összetartozás emlékhelyének átadásán a Kossuth téren az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Szeptember

Mivel nem szólalt meg a Színház-és Filmművészeti Egyetem ügyében sem, tiltakozó diákok sorfala fogadta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem épülete előtt, mikor egy könyvbemutatóra érkezett. 

Fotó: Halász Júlia

Áder mondjuk ezután sem szólt az egyetemről, de még ebben a hónapban tárca nélküli miniszterré nevezte ki Novák Katalint. 

Áder János, Orbán Viktor és a családokért felelős tárca nélküli miniszterré kinevezett Novák Katalin a Sándor-palotában 2020. szeptember 21-én.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Október

Berobbant a koronavírus-járvány második hulláma. Áder János 2021. január 1-jétől újabb kilenc évre Péterfalvi Attilát nevezte ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének.

És Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcastot indított. A köztársasági elnök azóta is kéthetente minden hétfőn publikálja az új epizódokat. 

November

Három ország vezetőjének is részvét táviratot küldött, és egy törvényt visszaküldött, az MTI Archívuma szerint sem volt sűrű Áder novembere. Ebben a hónapban emelkedett száz fölé a napi halálesetek száma, a járvány miatt most mégsem mondott tévébeszédet, mint tavasszal.

December

Az év utolsó hónapja is hasonlóan telt. Nagyköveti kinevezések, és a hulladéktörvény visszadobása, emellett a szőlészet-borászat témájából podcastolt egyet a köztársasági elnök.

Csi Ta-jü, Kína új budapesti nagykövete átadja megbízólevelét Áder Jánosnak 2020. december 2-án.Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA