A babócsai focipályát is elöntötte a megáradt Rinya-patak

2020 július 28., 10:45

Somogy megyében még mindig küzdenek a szombat viharban megáradt Rinya-patak okozta károkkal. Nagyatádon a víz több helyen épületeket, közműveket veszélyeztetett, sőt el is tüntetett egy darabot a 68-as út egyik hídjából, ezért egyes szakaszokon még mindig útzár van érvényben.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint Somogy és Zala megye egyes területein 130-160 milliméternyi csapadék hullott le. A Rinya-patak korábbi legmagasabb vízállása 258 centiméter volt 2010-ben, vasárnap délelőtt viszont 344 centiméteren tetőzött. Zalában 300, Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni az esőzések miatt a hétvégén.

Az áradás Babócsára is elért,elöntötte a focipályát is. Az első kép hétfőn, a többi mind kedden készült:

A heves esõzés miatt megáradt Rinya-patak leszakadt hídja a 68-as fõút Böhönye és Segesd közötti szakaszán 2020. július 27-én
photo_camera A heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak leszakadt hídja a 68-as fõút Böhönye és Segesd közötti szakaszán július 27-én Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera Fával megrakott vagonnal terhelik a megáradt Rinya-patak hídját Babócsa és Péterhida között Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera .A heves esõzés miatt megáradt Rinya-patak által elöntött terület Babócsán Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera Homokzsákokkal védekeznek a megáradt Rinya-patak ellen Babócsán Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera Víz veszi körül ezt a babócsai házat Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera Víz alá került a babócsai focipálya is Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.