A fal, amit mi kerítésnek hívunk

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Hajdú D. András kapta a 38. Magyar Sajtófotó Pályázaton a legkiemelkedőbb teljesítményt elismerő MÚOSZ Nagydíját. A szabadfoglalkozású fotóriporter a díjazott sorozatáról:

"Nyolc évvel ezelőtt robbant a sajtóban a hír, hogy a festői környezetben fekvő Nagybányán a cigányságot fallal választotta el a helyi önkormányzat a város többi részétől. Az alpolgármester szerint sok a bűncselekmény a környéken és egészségtelen a hely, jogvédők szerint azonban a város elkülöníti a lakókat, ami miatt a román állam is vizsgálatot indított. A polgármester szerint a fal – amit ők kommunikációs szempontból csak kerítésnek hívnak – a megoldás az eldurvult helyzetre. Emellett a családok helyzetének végleges megoldását és jobbá tételét 2013-ra ígérte. Azóta eltelt hét év, így újra visszamentem, tovább fotózni a sorozatot, amelyből kiderül, hogy a fal és a városvezetés törekvései zsákutcának bizonyultak."

Portré egy romániai cigány kislányról a hírhedt Craicán, 2012Fotó: Hajdú D. András
Egy roma férfi rugós matracot éget a fallal leválasztott Horea utcai gettóban, 2013Fotó: Hajdú D. András
Roma nő önti ki a fürdővizet a lakóház folyosójára. A volt vegyi gyár területén is egy nagyobb gettósodott közösség él embertelen körülmények között. A szemetet és az emberi fekáliát senki nem takarítja el az épületből, ahol hemzsegnek a patkányokFotó: Hajdú D. András
Kati öt gyermekével már közel egy évtizede él a Craicán egy nyolc négyzetméteres viskóban. A képen Rohit nevű gyermeke ebédel, 2013. májusFotó: Hajdú D. András
Cigány nő sétál Craicába, kezében némi tüzelővel, 2012. DecemberFotó: Hajdú D. András
A volt vegyi gyár, a Cuprom területe hemzseg a szipusoktól. Nem ritka, hogy a hat-nyolc éves gyermekek is drogoznak. Ez a portré a vegyi gyár előterében készült 2019 márciusábanFotó: Hajdú D. András
A fal 2011 óta áll, a felháborodás és az ígéretek ellenére azonban semmi nem történt az ügyben. Sőt, a cigánysággal szembeni fellépése népszerűséget hozott Cătălin Cherecheș polgármesternek, akit letöltendő börtönbüntetése után újraválasztottak Nagybánya polgármesterének. Horea utca, Nagybánya, 2019Fotó: Hajdú D. András
Kilátás a volt vegyi gyár egyik tokostól kibontott ablakából, Cuprom, Nagybánya, 2019Fotó: Hajdú D. András
Túladagolt droghasználó fekszik a Craica szomszédságában, 2019. márciusFotó: Hajdú D. András
Esteledik a Craicán, 2019. márciusFotó: Hajdú D. András