Rendhagyó szertartásokkal telt a virágvasárnap az egész világon

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének első interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres Szent Péter-bazilikában mutatott be. 

Az egyházfő szerint a járvány tragikus napjaiban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges törődés helyett. „Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik.”

Olaszország templomai is üresek voltak, az idén elmaradt az olajfaágak szentelésének virágvasárnapi hagyománya.

Fotó: ALBERTO PIZZOLI/AFP
Egy pap a zártajtós pápai mise előttFotó: ALBERTO PIZZOLI/AFP
Az üres Szent Péter-bazilikaFotó: HANDOUT/AFP

Szerte a világban üres templomokban miséztek a papok virágvasárnap, amikor Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékeznek meg a keresztény egyházak. 

Voltak olyan helyek, ahol rendhagyó megoldásokkal kerülték ki a miséken vagy a felvonulásokon való részvételt, máshol szigorú szabályokkal érvényesítették a távolságtartást, de voltak olyan országok, ahol ezt teljesen elengedték.

Vilnius belvárosában a templom előtt imádkoztakFotó: Petras Malukas/AFP
Felvonulás a Fülöp-szigetekenFotó: ALREN BERONIO/AFP
Minszki szertartásFotó: SERGEI GAPON/AFP
Társadalmi távolságtartás a pakisztáni IszlámábádbanFotó: AAMIR QURESHI/AFP
...és annak teljes hiánya TanzániábanFotó: ERICKY BONIPHACE/AFP

A koronavírus-járvány miatt nem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap Esztergomban sem - erről beszélt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense az M1-en vasárnap reggel. Török Csaba úgy fogalmazott: az ünneplés most „szomorúan rendkívüli”, hiszen nem tudunk együtt ünnepelni, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a természetben rengeteg minden emlékeztet az élet gyönyörűségére. 

A máriagyűdi Sarlós Boldogasszony-kegytemplom előtt is üres volt a tér. Itt minden Márianap és jelesebb katolikus ünnep alkalmával búcsút tartanak, az évente idelátogató zarándokok számát ötszázezerre becsülik.

Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA
Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA