Áder János Laoszban

Áder János háromnapos történelmi vizitet hajt végre Laoszban: a rendszerváltás óta az első magyar államfő, aki az országba látogat. Sűrű pénteken van túl a köztársasági elnök:

  • találkozott Bungang Voracsi köztársasági elnökkel,
  • megbeszélt Thonloun Sziszulit miniszterelnökkel 
  • és kezetfogott Pani Jathotuval, a Nemzetgyűlés elnökével.

Emellett bejelentett is: 

Magyarország elindítja a negyedik segélyhitelprogramját is Laoszban. Magyarország eddig 200 millió dollár összegben segítette három programban az ország felzárkózását.

Az MTI beszámolója szerint "Áder János és tárgyalópartnerei a vízgazdálkodás kérdését szintén érintették megbeszéléseiken. 

"Mint a magyar politikus fogalmazott a "sok víz és kevés víz" drámája Laoszt fokozottan érinti, hiszen pusztító áradások után ínséges aszály sújtja felváltva az országot,"

mondta az államfő. Majd megtekintette "azt a haltenyésztéssel foglalkozó magyar-laoszi vegyesvállalatot, amely a sikeres segélyhitel program keretében látja el ivadékhallal a környékbeli haltermelőket és élőhallal a piacokat."

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita megtekinti a Thát Luang sztúpát Vientiánban.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Áder János köztársasági elnök és Pani Jathutu, a laoszi nemzetgyûlés elnökének találkozója a nemzetgyûlés épületében.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Bungnang Voracsit laoszi elnök fogadja Áder János köztársasági elnököt a Hor Kham elnöki palotánál.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Áder János köztársasági elnök és Bungnang Voracsit laoszi elnök megbeszélést folytat.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Bungnang Voracsit laoszi elnök elköszön vendégétõl, Áder János köztársasági elnöktõl.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Thonglun Sziszulit laoszi miniszterelnök hivatalában fogadja Áder János köztársasági elnököt.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita megtekinti a magyar kötött segélyhitelbõl létesített halgazdaságot Lévai Ferenc, a halgazdaság igazgatója és Váradi László, az Agro Asia vezérigazgatója társaságában Vientián közelében.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA