Hétköznap 800 juhot is elterelnek, most egy tucatnyin kellett megmutatniuk, mire képesek

„Benne van a vér” – jegyezte meg egy idősebb pásztor, amikor a kutyánk kikeveredett a karámból, ahol a megelőző pár percben tíz birkára hozta rá a sikítófrászt. Bandi keverékkutya, vidéken született, ahol szörnyű körülmények között tartották, állatvédők mentették ki onnan pár hónapos korában, úgy került a menhelyre, majd onnan hozzánk Budapestre. Juhot nagy valószínűséggel most látott először életében, de a más helyzetekben még gyakran félénk és visszafogott állat a megilletődöttség legapróbb jelét sem mutatva vetette rá magát a nyájra.  

Bandi és a juhokFotó: Halász Júlia

Bandi a hortobágyi pásztorok és magyar hagyományőrző pásztorkutyások 13. találkozóján kapott teret a bizonyításra: ez a rendezvény ugyan a profi magyar pásztorkutyák egyik legnagyobb éves versenye, de lehetőség van a nem kiképzett kutyákat benevezni egy ösztönpróbára, ahol aztán ha megfelelnek, lehet velük menni tovább a terelőedzésekre. 

Pásztorok és kutyáikFotó: Halász Júlia

Az aztán hamar kiderült, hogy hiába lelkesedett Bandi nagyon meggyőzően a juhok láttán, a profi pásztorkutyák egész más minőséget képviselnek. Előzetesen meglehetősen naiv módon arra számítottam, hogy egy terelőverseny csupa kergetőzés és izgalom, ahol felhergelt kutyák üldözik a pálya egyik végéből a másikba a riadt birkákat. Nagyobbat persze nem is tévedhettem volna: a versenyszerű terelés ugyanis inkább stratégiai sport, a látványos akciójelenetek ritkaságszámba mennek, helyette főleg precíz és higgadt manőverezés zajlik. 

Egy versenyzőnek negyedórája van, hogy a gondjaira bízott tizenöt birkát az előre meghatározott helyekre terelje a pályán. Összesen hét feladatot lehet teljesíteni, mindegyikért maximum 25 pontot lehet kapni, és a juhászon múlik, hogy melyik feladatokba vág bele, ahogy azt is ő dönti el, hogy milyen mértékben veti be ehhez a kutyáját. A legbátrabbak megpróbálkoztak azzal is, hogy komótosan átsétáltak a pálya másik felére, és a kutyájukat visszaküldve próbálták elérni, hogy az állat feléjük terelje a juhokat. 

Kiterelésre érkezik a kutya és gazdájaFotó: Halász Júlia

Ez azonban egyáltalán nem könnyű feladat: mint a versenyző pásztorok mesélték, ezek a kutyák hétköznapi munkájuk során gyakran 600-800 állatot is terelnek egyszerre, ehhez képest a tizenöt juhból álló nyáj egész más feladatot jelent. A nagy tömegben közlekedő birkák között ugyanis sokkal nagyobb az összetartás, csak nagy pánik esetén bomlik fel a nyáj, de a tucatnyi állat sokkal törékenyebb egységet alkot: elég egy-két birkának kiugrania, és elszabadul a káosz. 

A kutya gondolkodik a következő lépésenFotó: Halász Júlia

A szombati versenynapon erre sok példát láthattunk: a birkák jellemzően a klasszikus teknősalakzatban álltak fel, és így kezdtek el lassan áthaladni a pályán, ez pedig nagyon megnehezítette a pásztor és a kutyája dolgát, mert így a formáció minden pontja egyben kitörési pontot jelentett a birkák számára, lehetetlen volt előre megjósolni, honnan fog kiugrani egy állat. 

És a juhok között előbb-utóbb mindig akadt egy, amelyik úgy döntött, hogy köszöni, neki ez most elég volt. Ekkor derült ki, hogy mennyire van meg az összhang a juhász és a kutya között: ha sikerült már a szándék pillanatában felismerni a kiugrási kísérletet, akkor a kutya képes volt megakadályozni a szökést, ha viszont már csak az ugrás után kapott észbe a juhász, akkor nem egyszer láncreakció indult el, és sorra szöktek meg a juhok, értékes perceket csenve el a juhász versenyidejéből.

Pumi irányítja a hatékony áthaladást egy szétesés utánFotó: Halász Júlia

Ugyan életemben először láttam terelőversenyt, de így is viszonylag gyorsan összeállt, hogy az igazán jó juhászok azok, akik a létező legkisebb felhajtást csapják az állatok terelése közben. Ez egyfelől persze ront a verseny élvezhetőségén, hiszen a nagyon profi pásztorok terelései alatt elmaradtak az őrült kergetőzések, másfelől viszont kárpótolt az a nagyon finom összhang, ami a pásztor és kutyája között működött. Gyakori megoldás volt, hogy a nyáj egyik oldalán a pásztor, a másikon a kutya ballagott, és apró mozdulatokkal próbálták meg a juhokat a bírók által kijelölt kapuk felé terelni. 

Fotó: Halász Júlia

A hortobágyi verseny egyszerre igazi munkakutyák seregszemléje és hagyományőrző esemény: a rajthoz álló kutyák nagyjából fele volt olyan, amelyik nap mint nap tényleg állatokat őriz, míg a másik csoportba olyan kutyák tartoznak, akik hivatásszerűen nem terelnek juhokat vagy marhákat, csak gazdájuk szeretett bele ebbe a világba, és rendszeresen jár velük edzeni. Pásztorok is meséltek nekünk arról, hogy mára a kutyás állatterelés érezhetően visszaszorult Magyarországon, és látszott ez a versenyzők életkorán is: többségében idősebb férfiak indultak kutyáikkal.

Habos LászlóFotó: Halász Júlia

Az egyik kivétel Habos László volt, aki jóval fiatalabb volt az átlagnál, és aki Tücsök nevű kutyájával érkezett. Tücsök egy átlagos hétköznap 600 juhot felügyel, miközben a határt járják, így a kutya számára is komoly kihívás volt a tizenöt fős nyáj ellenőrzése. Habos számára egyértelmű volt, hogy pásztor lesz, mindkét nagyapja is ezt a foglalkozást űzte, családi örökségként viszi tovább a hivatást. De ő is látja, hogy fiatal juhászként élete ma már ritkaságszámba megy itthon. 

TücsökFotó: Halász Júlia

Mint mesélte, egy kutyáról már pár hónapos korában kiderül, hogy alkalmas-e pásztornak. A kölyköket ekkor szokás egy idősebb kutya mellé rakni, és hamar előjönnek azok az ösztönös mozdulatok, melyek alapján a juhászok döntenek a kutya sorsáról. „Jó legyen a vére, mindegy a fajtája, csak hajtson” – mondta erről Habos. 

A versenyzőkkel beszélve kiderült az is, hogy azon is sok múlik, hogy a kutya ösztönösen hova kap a birkán: amelyik fejre vagy lábra megy, az például aligha lesz terelőkutya, mivel ezzel sérüléseket kockáztat az állaton. Azzal a kutyával viszont, amelyik a hasoldalra, a lapocka környékére kap oda terelés közben, már lehet dolgozni, belőlük lehetnek a jó pásztorkutyák. 

Fotó: Halász Júlia

A versenyben induló magyar pásztorok mind férfiak voltak, de rajthoz állt két nő is, ők messziről érkeztek: Eva Brauer 1994 óta tenyészt mudikat Svédországban, és évről évre visszatérő vendége a hortobágyi versenynek, míg idén elkísérte egy fiatal kollégája is, akinek rendkívül nehéz feladat jutott: olyan kutyával kellett versenyeznie, akivel csak három hónapja edzett együtt. 

Fotó: Halász Júlia

A fiatal mudi ráadásul kezdő versenyző volt, és látszott, hogy inkább még egy nagy mókának fogja fel az egészet, semmint véresen komolyan veendő feladatnak, így az egyik legszétesettebb futamot hozta össze, rengeteg birkaszökéssel és renitenskedéssel. 

Fotó: Halász Júlia

Ez amúgy nemcsak a svéd versenyzőt kísértette: a magyar pásztorok kutyái között is akadtak olyanok, akik néha kiestek a szigorúan vett munkaszerepből, és kitört belőlük a gazdájuk és az élet iráni lelkesedésük. 

Fotó: Halász Júlia

Ahogy ment előre a nap, úgy lett egyre világosabb, hogy a szó hagyományos értelmében vett versenyként nem érdemes tekinteni a látottakra: nemcsak azért, mert tényleg kevés volt a látványos akció, hanem mert egy kezdő néző számára sokszor követhetetlen volt, hogy egy feladatot éppen sikeresen teljesített a juhász és kutyája, vagy sem. Voltak persze nagyon egyértelmű esetek, például amikor kitörtek a birkák vagy amikor a végén sikerült mindenkit visszaterelni az akolba, de sok olyan esemény is volt, ahol nem lehetett éppen megmondani, hogy ez most terv szerint történt-e, ahogy azt sem lehetett tudni, hogy hogyan pontozták a bírók a versenyzőket, ezt ugyanis a futamok végén nem közölték. 

Mudikkal érkező családFotó: Halász Júlia

De ezekkel párhuzamosan az is egyértelmű lett, hogy ez egyáltalán nem zavaró. A magyar pásztorkutyák éves találkozója ugyanis egy remek hangulatú esemény úgy is, ha a verseny részét meghagyjuk a tenyésztők és a profi indulók területének, és csak átadjuk magunkat annak az élménynek, hogy gyönyörű pumik, mudik, sinkák és egyéb fajták jönnek össze egy napra, hogy birkák navigáljanak át egy rét egyik oldaláról a másikra. 

Bandi fegyelmezFotó: Halász Júlia
Egy nem versenyző óriási komondor és gazdája Fotó: Halász Júlia
Budapesti kutyáim turistáskodnak a HortobágyonFotó: Halász Júlia