A nemzeti hírügynökség rövid időn belül másodszor is készített fotográfiát egy sikeres magyar üzletasszonyról, akinek a szépségversenyét a közszolgálati televízió közvetíti majd

2019 május 29., 14:03

Az MTI által lefotózott üzletasszony, Rogán Cecília onnan lehet ismerős az utca emberének, hogy régi vágyát megvalósítva nemrégiben szerepelt modellként óriásplakátokon is, illetve egy másik fajta plakáton pedig pont nem szerepelt, mert azok végül nem kerültek ki az utcára.

Hozott ajándékot tavaly a gyerekeknek, és reklámozott már alakformáló ruhát is. Ő Rogán Cecília:

photo_camera Rogán Cecília licenctulajdonos a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségverseny sajtótájékoztatóján a budapesti Fröccsterasz vendéglátóhelyen 2019. május 29-én. A tájékoztatón bemutatták az idei verseny húsz indulóját, akik közül 16-an mérkőznek meg a Miss World világverseny hazai döntőjében. Idén hatodszor választják meg Magyarország Szépét; a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World csatorna június 23-án. Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A hölgyről alig pár hete már készített a nemzeti hírügynökség képet, szintén a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségverseny sajtóeseményén.

Rogán Cecília licenctulajdonos a Magyarország Szépe (Miss World Hungary) szégpségverseny válogatóján a budapesti Flashback Fotóstúdióban 2019. április 28-án.
photo_camera Rogán Cecília licenctulajdonos a Magyarország Szépe (Miss World Hungary) szégpségverseny válogatóján Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Rogán Cecília Sarka Kata üzletasszonnyal közös cége nem először rendezi meg ezt a szépségversenyt, a köztévé is megbízható partnerük a termék képernyőre kerülésében. A két üzletasszony cége, a Nakama & Partners Kft. 2017-es teljes bevételének majdnem fele tiszta haszonként jelentkezett, ami kisebb csoda volt, mert nem is volt világos, mit is csinál a most már beindult vállalkozás.

Rogán Cecília  és Sarka Kata licenctulajdonosok, a zsűri tagjai a Magyarország Szépe - Miss World Hungary döntőjén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai gyártóbázisán 2018. július 8-án
photo_camera Rogán Cecília (b) és Sarka Kata licenctulajdonosok, a zsûri tagjai a Magyarország Szépe - Miss World Hungary döntõjén a közmédia Kunigunda utcai gyártóbázisán 2018. július 8-án. Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Rogán Cecília szépségversenyére sajnos házas és/vagy gyerekes nők nem jelentkezhettek. Pedig éppen Rogán Cecíliának tették fel a kérdést a TV2 műsorában ősszel, hogyan sikerül példát mutatnia sok nőnek, ahogy anyukaként és dolgozó nőként rengeteg mindent csinál.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.