Füstbe borult Athén, az utóbbi idők legnagyobb tüntetésén csaptak össze a rendőrökkel a demonstrálók

Könnygázt is bevetett a rendőrség a görög fővárosban, hogy feloszlassák a több tízezer fős tömeget, akik Macedónia névváltoztatásának tervezett ratifikációja ellen tüntettek a Parlamentnél, közölte a görög állami televízió.

Görögország minden szegletéből buszok vitték a tiltakozókat a fővárosba. Helyi lakosok elmondása szerint évtizedek óta ez volt a legnagyobb demonstráció Athénban, felülmúlta a korábbi években a gazdasági megszorítások elleni megmozdulásokat is.

Ez a drónfelvétel elég meggyőző a tömeg méretéről:

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök 27 éves vita végére tett pontot, amikor tavaly megállapodott a macedón kabinettel arról, hogy a volt jugoszláv tagállamot Észak-Macedóniának (Észak-Macedóniai Köztársaságnak) fogják nevezni. 

Szkopje már elfogadta az egyezményt, a görög parlament a jövő héten ratifikálhatja.

Görögország északi térségét Makedóniának hívják. Felmérések szerint a görögök mintegy hetven százaléka területi követelésektől tartva ellenzi, hogy a szomszédos balkáni országot Macedónia néven ismerjék el. A névvita lezárása elengedhetetlen ahhoz, hogy Macedónia a NATO és az Európai Unió tagjává válhasson.

Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP
Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP
Fotó: George Vitsaras/SOOC
Fotó: Menelaos Myrillas/SOOC
Fotó: Nick Paleologos/SOOC
Fotó: George Vitsaras/SOOC
Fotó: George Vitsaras/SOOC
Fotó: Menelaos Myrillas/SOOC
Fotó: Nick Paleologos/SOOC
Fotó: Menelaos Myrillas/SOOC
Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP

(MTI/APA/Reuters/AFP)