Több mint négyszázan sérültek meg a benzináremelkedés elleni franciaországi tüntetéseken

Az üzemanyag adójának emelése ellen tiltakozó sárga mellényesek második napja tüntetnek Franciaországban. A szombati megmozdulásokon a belügyminisztérium szerint 

288 ezren tiltakoztak több mint 2 ezer helyszínen.

A hivatalos adatok szerint az útblokádoknál történt összetűzésekben, és balesetekben több mint négyszázan megsérültek, 14-en súlyosan. A rendőrség eddig 273 embert állított elő, 157-en kerültek őrizetbe. A felháborodott sofőrök mozgalma szombatra hirdette meg azt az akcióját, ami során nagyobb útkereszteződések, benzinkutak, bevásárló központok, repülőterek, pályaudvarok, autópályák le- és felhajtóit foglalták el. A belügyminisztérium szerint több ilyen blokádon is voltak atrocitások a tüntetők és az őket nem támogató autósok közt. Christophe Castaner belügyminiszter szerint

"voltak támadások, verekedések, késelések a sárga mellényesek között. Egyes helyeken sok volt az alkohol, és erőszakos magatartásra ösztönzött egyeseket, ez pedig elfogadhatatlan." 

Szombat este az egyik úttorlasznál halálos baleset történt, ami miatt Castaner arra kérte a demonstrálókat, hogy minden megmozdulást jelentsenek be azért, hogy azokat a rendőrség biztosítani tudja.     

Fotó: Daniel Pier/NurPhoto
Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP
Fotó: JEAN-FRANCOIS MONIER/AFP
Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP
Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP
Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP
Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP