A szíved fog megszakadni, ha meglátod, milyen körülmények között dolgoznak korunk királyai, a programozók az ország legnagyobb programozópalotájában

Kik a királyok a XXI. század elejének Magyarországán? A havi 320 ezer forintos apanázst kapó kormányközeli művészek mellett nyilván a programozók, hiszen a csecsemőtől a nyugdíjasig itt mindenki webfejlesztő akar lenni.

Két nappal azután hogy a domborított réz falburkolatot bámulva egy féldrágakőből csiszolt asztalkát simogattam a Magyar Művészeti Akadémia új luxusszékházának bejárásán, a véletlen megint egy vadonatúj székház avatására sodort, méghozzá az ország legtöbb embert foglalkoztató informatikai cége, a T-csoporthoz tartozó IT Services irodaházáéra.

Ide azért jöttem el, mert ha egyszer korunk királyai a programozók, akikért kezüket-lábukat törve versengenek a munkaadók, akkor micsoda palota lehet az, ahová kétezernél is több király jár be naponta uralkodni.

Miközben az egykori Ferencvárosi Malom környékén kinőtt új irodanegyed felé robogtam, több emelet magas csúszdarendszereket, vállalati jógaközpontot, céges borbély- és szakállápolóműhelyt, kézműveskóla-patakokat, Niagara-szerű csokiszökőkutakat, és tornateremnyi kreatívszobákat vizionáltam, ahol a munkavállalók a heverőktől a függőágyakig mindenféle dizájnos fekvő- és ülőbútorokon hentegerve kódolnak inukszakadtáig.

A helyszínre érve az tüstént kiderült, hogy az Új Királyi Palotának nem a külsejére költötték el a pénzt, az ugyanis szegényes, elég unalmas és figyelemreméltóan jellegtelen.

Fotó: botost/444.hu

"Hú, mi lesz itt bent! Olyan lesz, mint az ókori római házak: kívül nulla, belül kéjmámor"

- gondoltam magamban, miközben beléptem a Nagy Jellegtelen Dobozba, ahol az előteret cselesen egy dizájnlámpákkal felpimpelt ipari raktárépület stílusában rendezték be.

Fotó: botost/444.hu

Hamar átestünk a nyitóbeszédeken, ahol - büszke is voltam rá - a sok simabeszédű külföldi topmenedzsert lepipálva csak a kormányt képviselő Vargha Tamás államtitkár tudott emlékezeteset nyújtani, amikor azt fejtegette, hogy a magyarság ezeréves múltja teszi lehetővé, hogy az ország ilyen sok nemzetközi szinten is menő IT-szakembert mutasson fel. Hát igen, azok a legendás etelközi Python-tanfolyamok, amikről a nyominger vizigótok csak álmodozhattak a koszvadt kunyhóikban, miközben BASIC-ben próbálták lemodellezni Kürtgyarmat lovasíjászainak várható mozgását! Az egészben csak azt nem értettem, hogy mit keres itt pont Vargha, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára.

A formaságok után végre elindulhattunk megnézni, hogy milyen aranyketrecben dolgoznak a nagymenők.

Ilyen gyorsan és sikeresen még sehol sem zúzták porrá az előítéleteimet. Az új IT Services-székház ugyanis nemhogy nem biokávéval-fair trade mézzel folyó dizájnolt kánaán, hanem olyan, néhol már humoros mértékben sprőd és kőkemény munkahely, ami még engem, a jórészt kietlen szerkesztőségekben felnőtt újságírót is meghökkentett.

A megtekintést a belső udvarban kezdtük, ami elvileg a székház buliközpontja. 

Itt azonnal feltűnt, hogy a kihelyezett nyugszékek már első látásra is igen kényelmetlennek tűnnek, az alapformájuk és a fejtámaszként rájuk applikált, kőkemény hengerek miatt is. Kipróbáltam egyet, és az élmény még a látványnál is sokkal kellemetlenebbnek bizonyult. 

Ekkor még nem tudtam, hogy - a programozók szép szavával élve ez nem bug, hanem feature, vagyis hogy tudatos koncepcióval állunk szemben.

Fotó: botost/444.hu

Az udvaron ezen kívül található még:

  • a kavicsokkal pettyezett dizájnsárba fektetett dizájnjárólap-rendszer
  • egy rakás randikalicka intim beszélgetésekhez:
Fotó: botost/444.hu
  • 2 pingpongasztal a lakótelepi játszótérről 
  • csocsó
  • Az udvar egyetlen nem rettentően kietlen pontján egy sor, kivételként nem kényelmetlennek kinéző fotelhinta. Kipróbáltam és tényleg majdnem kényelmes volt:
Fotó: botost/444.hu
  • egy pár kültéri edzőgép:
Fotó: botost/444.hu

Még ekkor is azt hittem, hogy mindez csak előjáték volt.

Aztán végre beszálltunk a liftbe és felemelkedtünk az irodaszintekig.

Az épület munkaterületei is pont annyira óriásraktár-szerűek, mint a bejárati hall. A munkatársak egy egylégterű, a létező legegyszerűbben kialakított, spártai blokkokban dolgoznak, szintenként pár úgynevezett lounge-dzsal, amik elvileg az ejtőzés, illetve a kötetlenebb munkavégzés terepei lennének. Először meglepődtem azon, hogy egy több, mint kétezer munkavállalónak helyet adó épületben egyetlen egy embert sem láttok az elvileg oázisnak szánt lounge-ban dolgozni, vagy akár csak üldögélni, de két szinte bejárása után ez inkább természetesnek tűnt.

A lounge-okat ugyanis a jelek szerint pedagógiai céllal hozták létre, hogy a belsőépítészet nyelvén értessék meg a munkavállalókkal:  ennél a cégnél aztán nem tűrik a pillanatnyi lazulást sem, és aki heverőn szeretne dolgozni, az húzzon inkább haza, de mindenképpen nézzen magába jó mélyen. A kreatív tereket ugyanis paródisztikusan kényelmetlen, a leülésre nemhogy nem csábító, de azt néha fizikailag is lehetetlenné tevő bútorokkal rendezték be.

A kedvencem a Kristályszoba volt, ahol kőkemény, hegyes, az ember gerincébe gonoszul belemélyedő krisztályokon lehetett csak ülni:

De nagyon tetszett a "Szenvedj, kocka!" tematikájú szoba is, amit nem elfajzott szabad bölcsészek, hanem incselkedő belsőépítészek terveztek olyanra, mint egy gerincbeteg Minecraft-játékos rémálma:

Itt már egyáltalán nem csodálkoztam, hogy nem lustálkodik benne senki.

A látszatra legfelhasználóbarátabb lounge-ba pedig direkt annyira aprócska babzsákfoteleket helyeztek el, hogy az ember úgy érezhette, két kiló fejtett babon is kényelmesebb ülés esne. 

Ezeken a foteleken legfeljebb egy tengerimalac származású munkavállaló tudna elheverészni.

Az épületet egyedül az dobja fel, hogy az emeletektől az utolsó kis, nyugodt telefonálásra szánt fülkécskéig minden közterületet elneveztek valamiről.

Fotó: botost/444.hu

Az ember megáll mondjuk a Kankalin nevű telefonszoba előtt, 

elképzeli, hogy milyen lehet belépni egy kankalinba, majd kitárja az ajtót és belép egy svéd börtön telefonálós helyiségébe:

Ez nagyon jó játék, tanúsíthatom!

A tárgyalók és más kisebb helyiségek keresztszülei szerencsére tényleg nem fogták vissza magukat:

Fotó: botost/444.hu

Akkora itt a letisztultság, hogy a hetedik emeleti nagy teraszon így néz ki a lazulósarok:

Rémüldözni ugyan nincs ok

Fotó: botost/444.hu

de az biztos, hogy a T-csoport nem követi el azt a hibát, mint olyan sok startupcég, hogy a programozóinak figyelmét valami elrugaszkodott álomkörnyezettel vonja el a munkától.

A lounge-ok megtekintése után világossá vált, hogy az sem volt véletlen, hogy az udvarra annyira kényelmetlen napágyakat állítottak, és az sem, hogy a pingpong-csocsó-blokkot a székház azon pontjára tervezték, ahol kábé az összes munkatárs láthatja, ki az, aki meló helyett az ismeretlen okokból Borisz Jelcin egykori orosz elnöknek a mértéktelen vodkázástól felpüffedt arcvonásait viselő csocsóbábukat pörgeti.

Fotó: botost/444.hu

Az új IT Services-székház korrekt, modern, nyilván igen hatékony, de kicsit sem babusgató környezetet teremt a fejlesztőknek, helpdeskeseknek és társaiknak. De az jellenző, hogy úgy nyitották meg, hogy pillanatnyilag nincs benne egy nyamvadt büfé sem.

És hogy miért nincsen benne jáde asztalka? Hát mert ez nem a te pénzedből épült, mint a Magyar Művészeti Akadémia klubvillája, hanem egy magáncégéből.

Levezetésnek nézzétek meg Botos Tamás remek képeit az ország legnagyobb, fejlesztőket tartalmazó épületéről.

Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu
Fotó: botost/444.hu