18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Brutálisan verték le a választási csalás ellen tiltakozókat Zimbabwében

2018 augusztus 02., 09:45
  • Hétfőn tartottak parlamenti, helyhatósági és elnökválasztást is Zimbabwében. Végeredményt még nem közöltek, de a részeredmények szerint a ZANU-PF kormánypárt alkotmányozó kétharmados többséget szerzett, elnöknek pedig a szintén kormánypárti, a tavaly megbuktatott Mugabe alelnökét, Mnangagwát hozták ki győztesnek.
  • Az ellenzék szerint a kormánypárt elcsalta a választást, az ország fővárosában Hararében tiltakozók vonultak utcára kedden. A tüntetők ellen a rendőrök mellett a hadsereget is kivezényelték, ami brutálisan kezdett az oszlatásba.
  • Válogatás nélkül vertek újságírókat, és demonstrálókat. Előbb könnygázt, gumilövedéket használtak, majd éles lőszerre váltottak. Legkevesebb három ember meghalt.
  • A kormány és a hadsereg is tagadja, hogy bárkit megsebesítettek volna.
  • Mindenkit hazaküldenek, a boltokat bezáratják az fővárosban járőző katonák, írják a csütörtök délelőtti beszámolók.
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: ZINYANGE AUNTONY/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: MARCO LONGARI/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: MARCO LONGARI/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: ZINYANGE AUNTONY/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: MARCO LONGARI/AFP
photo_camera Fotó: MARCO LONGARI/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: LUIS TATO/AFP
photo_camera Fotó: ZINYANGE AUNTONY/AFP
photo_camera Fotó: ZINYANGE AUNTONY/AFP
photo_camera Fotó: ALEX MCBRIDE/AFP
photo_camera Fotó: MARCO LONGARI/AFP
photo_camera Fotó: ALEX MCBRIDE/AFP
photo_camera Fotó: ZINYANGE AUNTONY/AFP