Turistaparadicsommá vált a legpusztítóbb kínai földrengés helyszíne

Tíz évvel ezelőtt történt a modern kínai történelem legnagyobb természeti katasztrófája: 2008. május 12-én a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Szecsuán tartományt és a mellette fekvő Kanszu és Saanhszi területeket. 

A földmozgásban több mint 68 ezren vesztették élüket, köztük ötezer gyermek, közel 18 ezer embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

A sérültek száma meghaladta a 360 ezret. A katasztrófa sújtotta terület azóta kedvelt célpontja lett a turistáknak. Az AFP beszámolója szerint a Szecsuán tartomány lévő szinte 

teljesen elpusztult Bejcsuán városát tavaly 2,2 millióan keresték fel.

A romokat csak kísérővel lehet felkeresni, de nincs megkötött látogatói útvonal, mindenki arra indul a kihalt utcákon, amerre akar. A város gondozását összefogó hivatalnok, Chen Guoxing, miután a katasztrófában elvesztette középiskolás fiát, határozta el, hogy mindent megtesz a terület emlékhelyként való megőrzéséért. Csak tavaly 20 millió jüant (3,1 millió dollárt) emésztett fel a program. Az épületromok tovább pusztulnak, sokuk összedőlt, panaszolta Chen. 

Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP


Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP


Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Fotó: JOHANNES EISELE/AFP