A közösségi oldalak elnémultak, az állami média már a kormányt támogató tüntetőket mutatja

2018 január 03., 12:14
  • Múlt csütörtökön kezdődtek és azóta folyamatosan zajlanak tüntetések Iránban. A gazdasági gondok miatt kirobbant tiltakozás hamar a politikai elit és Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető ellen fordult.
  • A kormányellenes megmozdulásokra kíméletlenül reagáltak a hatóságok: az eddigi beszámolók szerint országszerte 25-en vesztették életüket, a sérültek száma több száz lehet. Csak Teheránban 450 embert vettek őrizetbe az elmúlt négy nap alatt. Hosszein Zolfagari belügyminiszter-helyettes szerint az őrizetbe vettek 90 százaléka 25 év alatti.
  • Ali Hamenei legfőbb vezető keddi tévényilatkozatában Irán ellenségeit okolta a tüntetéshullámmal. A konkrétan meg nem nevezett államok szerinte "összefogtak, és pénzügyi, katonai, valamint politikai befolyásukat, illetve a hírszerzést felhasználva provokálják a teheráni vezetést."

A szoros állami kontroll alatt működő iráni média szerda reggel arról számolt be, hogy szerte az országban

kormánytámogató felvonulások voltak, válaszul a napok óta tartó megmozdulásokra

írja az AP. A PressTV propagandabeszámolója szerint 10 városban vonultak utcára Al Hamenei képével, és a kormányt támogató transzparensekkel.

Az Iránban zajló eseményeket pontosan követni lehetetlen. Az államapparátus vasárnap korlátozta a legnépszerűbb közösségi oldalakhoz való hozzáférést. Az Instagram mellett az ország legnépszerűbb üzenetküldő appja, a Telegram is elérhetetlen. Utóbbit Irán 80 millió lakosa közül 40 millió használja. Kedd este az amerikai kormányzat külügyi államtitkára felszólította a teheráni kormányt, hogy

tegye ismét elérhetővé a közösségi oldalak működését.

Steve Goldstein szerint ezek legitim kommunikációs csatornák. Az államtitkár arra biztatta az irániakat, hogy használják továbbra is ezeket VPN-n, magánhálózatokon keresztül.

Iránban nem dolgozhatnak szabadon a külföldi tudósítók, és a fotóriporterek, a csütörtök óta tartó tüntetéshullámról mindössze ezt a pár képet tették közé a legnagyobb nemzetközi képügynökségek:

photo_camera Fotó: --/dpa Picture-Alliance/AFP

photo_camera Fotó: STRINGER/Anadolu Agency

photo_camera Fotó: STR/AFP

photo_camera Fotó: --/dpa Picture-Alliance/AFP

Tüntetés és összecsapás Teheránban
photo_camera Fotó: STRINGER/Anadolu Agency

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

photo_camera Fotó: STRINGER/Anadolu Agency

photo_camera Fotó: STRINGER/Anadolu Agency

photo_camera Fotó: --/dpa Picture-Alliance/AFP

photo_camera Fotó: --/dpa Picture-Alliance/AFP

photo_camera Fotó: --/dpa Picture-Alliance/AFP

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

photo_camera Fotó: AP

Éjszakai tüntetés Teheránban.
photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

Tüntetők Teheránban.
photo_camera Fotó: STRINGER/Anadolu Agency

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.