Sikerült megfékezni a pokoli tüzet Split városa körül

2017 július 18., 21:31
  • Sikerült megállítani a tüzet hétfőn késő este a horvátországi Split városának határánál. Jelentések szerint néhány órán belül 20 helyszínen keletkezett tűz hétfő éjszaka Dalmáciában. Omis és Split között 4500 hektárnyi terület égett le, és 80 ember sérült meg, többségükben tűzoltók.
  • A helyzet Split-Dalmát megyében volt a legsúlyosabb, ahol több falut is körbevett a tűz, lakóházak, olajfaültetvények, mezőgazdasági gépek és gépjárművek váltak a lángok martalékává, és egy óvoda is leégett. Több helyi lakost és turistát is evakuáltak. A tűz hétfő estére elérte Split város határát is, Kamen települést.
  • A legnagyobb problémát az okozta, hogy a tűzoltók az erős széllökések miatt nem tudták feltartóztatni a lángokat, amelyek így továbbterjedtek, a bóra szél miatt pedig nem tudtak felszállni a repülőgépek sem délutánig. Az erdőtüzeket csak levegőből lehet eloltani a rendkívül nehéz terepviszonyok miatt.
  • A kormányfő hétfőn este még arról beszélt, hogy amennyiben szükséges lesz, nemzetközi segítséget kérnek. Kedden azonban már kijelentette, hogy egyelőre nincs erre szükség. Hétfőn éjjel több ország is felajánlotta segítségét a tűzoltásban, többek között Szlovénia, Oroszország és Bosznia-Hercegovina is.
Tűzvész Horvátországban, 2017-ben
photo_camera Fotó: STRINGER/AFP
photo_camera Fotó: STR/AFP
photo_camera Fotó: STRINGER/AFP
  • Közel 30 ezer hektárnyi erdőterület égett le egy hét alatt, július 8. és 15. között Olaszországban, több, mint a tavalyi év egészében.
  • A Legambiente olasz természetvédelmi szervezet adatai szerint 2016-ban "csak" alig több mint 27 ezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává az ország egész területén. Az EFFIS legfrissebb információi szerint eddig több mint 55 ezer hektárnyi területet pusztított el a tűz 2017-ben, ebből csaknem 50 ezret az elmúlt hónap alatt.
photo_camera Fotó: Mauro Ujetto/NurPhoto
photo_camera Fotó: GIOVANNI ISOLINO/AFP
photo_camera Fotó: GIOVANNI ISOLINO/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.