Véres harcok árán, házról házra foglalja vissza Moszul nyugati felét az iraki hadsereg

Az iraki terrorellenes erők egyik parancsnoka vasárnap arról számolt be, hogy 

a hadsereg Moszul nyugati városrészének nagyjából egyharmadát már visszafoglalta az Iszlám Államtól.

A katonák már a sűrűn lakott óvárosba is behatoltak, ahol várhatóan nehéz feladatuk lesz, mert a harci járművek nem férnek el a szűk sikátorokban, és a dzsihadisták itt is könnyen tudnak bevetni orvlövészeket, öngyilkos merénylőket és rejtett robbanószerkezeteket. Becslések szerint mintegy 600 ezer civil lakos rekedt a városban. Mán asz-Szádi tábornok szerint a dzsihadisták ereje és eltökéltsége egyre gyengül, a jelek szerint kezdik elveszíteni az ellenőrzést a Tigris folyótól nyugatra eső városrészben is, ahol a 40 körzetből nagyjából már 17-et sikerült felszabadítani.

Képek: ARIS MESSINIS/AFP Photo

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;