Közel négyezer halott az utcán, de az elnök népszerűsége töretlen

2016 október 18., 18:53
  • Október elején volt száz napja, hogy letette elnöki esküjét Rodrigo Duterte, miután óriási fölénnyel megnyerte a májusi Fülöp-szigeteki elnökválasztást. Riválisát 6,6 millió szavazattal előzte meg, összesen 16 millióan szavaztak a 71 éves politikusra.
  • Kampányában rendteremtést ígért, amihez beiktatása után hozzá is látott, és bejelentette: olyan könyörtelen harc indul a kábítószer ellen, hogy nemcsak megtűri, hanem bátorítja is a halálosztagok működését. Lényegében bárki kivégezhető ma az országban, akiről úgy tartják, hogy köze van droghoz, akár árulja, akár fogyasztja.
  • A drogellenes háborúban eddig több mint 3800 ember halt meg, sokan ártatlanul, amit jól mutat, hogy a Fülöp-szigeteki rendőrség hivatalosan csak 1550 halottat tart számon. Az erőszakhullám kezdete óta 800 ezren adták fel magukat a hatóságoknál.
  • Az államilag támogatott erőszakhullám közben Duterte nem fogta vissza magát: előbb lebuzizta az amerikai nagykövetet, és lekurvaanyázta Barack Obama amerikai elnököt, illetve Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, majd Hitlerhez hasonlította önmagát.

Beismerte a Fülöp-szigeteki elnök, hogy ártatlanok, köztük nők és gyerekek is életüket vesztették a kábítószer elleni harcban, de ha történt is törvénytelen kivégzés, az csak

"járulékos kár".

Az Al-Jazeerának adott exkluzív interjújában az államfő a véres leszámolásokat azzal indokolta, hogy

"ha valaki az országomra tör, megölöm. Ez egy törvényes dolog. Ha valaki elpusztítja a gyermekeinket, unokáinkat, azt is megölöm. Ez egy nagyon korrekt álláspont."

Az elnök hozzátette, hogy a Fülöp-szigetek jövője forog most kockán,

"az országban már hárommillió kábítószerfüggő van, számuk csak nőni fog. Ha nem oldjuk meg ezt a problémát, a minket követő generációknak nagyon komoly gondot fog okozni."

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze figyelmeztette az elnököt, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ország vezetői

"bátorítják ezeket a gyilkosságokat, és további túlkapásokra buzdítják az állami szerveket, valamint a polgárokat".

Fatou Bensouda szerint a tömeges erőszak elkövetőit, felbujtóit felelősségre vonhatja Hága.

A Fülöp-szigetekiek nagy részét nem zavarja az, ami az országban folyik, vagy ahogy elnökük kommunikál más országok vezetőivel. Beiktatása óta a múlt héten jelentek meg az első közvélemény-kutatások Duterte népszerűségéről. Az egyik felmérés szerint a lakosság 83 százaléka, a másik szerint 86 százaléka bízik az elnökben. A megkérdezettek közül sokan úgy válaszoltak, hogy nem érdekli őket a drogellenes háború és az ártatlan halottak, fontosabb nekik, hogy az ország elnöke végre a kisemberekkel foglalkozik. Duterte kormánya több populista intézkedést is hozott:

  • a szegény földműveseknek ingyenes öntözést ajánlottak fel,
  • felfüggesztették a környezetszennyező bányászati cégek működését,
  • az ország legszegényebb 20 millió lakosának pedig ingyenes orvosi vizsgálatokat tesznek elérhetővé.
photo_camera Jes Aznar/Getty Images
Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
Járókelők egy gyilkosság helyszínén szeptember 28-án Manilában. Mióta a Fülöp-szigetek elnöke, Rodrigo Duterte háborút hirdetett a kábítószerezők ellen, azóta több ezer embert öltek meg mindenféle hivatalos eljárás nélkül az országban. (Fotó: Noel Celis / AFP)
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Bono Tejada/NurPhoto
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera Dondi Tawatao/Getty Images
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS
photo_camera Bono Tejada/NurPhoto
photo_camera Bono Tejada/NurPhoto
photo_camera Bono Tejada/NurPhoto
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS
photo_camera AFP PHOTO / NOEL CELIS

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.