Így rohad a magyar ipar egykori büszkesége, a legendás váci Forte film- és fotópapírgyár

2016 augusztus 21., 11:07
  • Az amerikai Kodak brit leányvállalata fotókémiai gyár építését kezdte meg 1913-ban Vácon. A termelés csak 1922-ben indult el.
  • Hétféle fotópapírt gyártottak ekkoriban a váci Kodak gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is.
  • A II. világháború első évében az angol vezetőség elhagyta a gyárat, amit 1944-ben hadiüzemmé minősítettek át. A gyár gépparkját és nyersanyagait nyugatra szállították, az épületekre pedig december elején 49 bomba esett, komoly károkat okozva.
  • 1947-ben a Kodak eladta a váci gyárat a Magyar Általános Hitelbanknak. 1948 elején a vállalatot államosították.
  • Az államosításkor a gyár a Forte Fotokémiai Ipar Vállalat nevet vette fel. Ekkor még csak 129 fő dolgozott az üzemben. 1951-ben felépült a filmüzem. A fotópapír mellett beindult a filmek és fotólemezek gyártása is.
  • A gyár 50 éves fennállásának évében, 1972-ben elindult a színes filmek hazai előállítása. Egyidejűleg a Forte gyár színes kidolgozó laboratóriumokat is nyitott.
  • A gyár a termékeit az 1930-as évek közepétől exportálta a világ számos országába. 1972-ben például a fotópapír 52, a film 45 százalékát termelték külföldi piacokra; a világ 74 országába szállítottak. 1997-ben, a rendszerváltást követően pedig még mindig 50 országba szállítottak Forte márkajelű termékeket.
  • A cég 1992-ben az állami tulajdonú vállalatok privatizálásakor részvénytársasággá alakult át. Ekkor vette fel a Forte Fotokémiai Rt. nevet.
  • 2006-ban a cég 150-200 milliós mínuszt termelt. 2007 februárban leállt a termelés, és utcára kerül a vállalat összes dolgozója.
  • A Fortepan fényképgyűjtemény online archívum a nevét az egykori váci Forte gyár által gyártott Fortepan filmről kapta.
  • A Városi Gorillák hétről hétre elhagyott, romos épületekbe másznak be, és a felfedezéseiket közzéteszik az interneten.
  • Az urbexesek olyan betörők, akiknél alapszabály, hogy nem rongálnak, nem nyúlnak le semmit, csak dokumentálnak.
  • Itt követheti nyomon a Városi Gorillák túráit.

A 444-en korábban megjelent urbexes galériák:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.