Nyoma veszett Détári Lajosnak egy dinoszauruszkiállításon

Már tudom, mi a legjobb értelmetlen szórakozás a világon: felülni egy bernáthegyi méretű, szivacsos anyaggal borított kormányozható műdinonaszuruszra, aki kanyarodáskor rendesen elfordítja a fejét, és csapatni, ahogy a combodból kifér.

A második legjobb pedig egyhelyben mocorgó nagyobb műdínón lovagolni:

A gyerekeim már felsősök, úgyhogy életemben már több tucatnyi dinoszauruszkiállításon jártam, amikben két dolog volt közös. A szemérmetlen jegyár és a lehúzással járó, fülsüketítő recsegés. Ehhez képest a Millenárison apakorom egyik legjobb dínóélménye ért az imént, sőt, mondjuk ki: a legjobb. Ehhez képest egészen meglepő, hogy ezt miért egy halál unalmas focikiállítással árulják csomagban. Vagyis meg lehet őket külön-külön is nézni, de a két kiállítás együtt mozog és közös jeggyel is megnézhető, igaz 4800-ért.

A furcsa kombót bemutató sajtóbejárás sztárja Détári Döme Lajos, az utolsó magyar világsztár focista volt. Ez kapásból felélénkítette az eseményt, az érkező újságírók ugyanis vidáman, fennhangon kötöttek fogadásokat arra, hogy Détári egyáltalán meg fog-e jelenni. Mert ahogy Haszán kolléga figyelmezetett előző nap,

amikor legutóbb mentem egy eseményre, ahol a Détári volt a vendég - a saját könyvének a bemutatója - oda el sem jött.

Fokozta a feszültséget, hogy a Millenárison legutóbb űrkiállítást tartottak, hogy a sajtóbejárás elején örökre nyoma vesszen a díszvendégnek, Farkas Bertalannak.

Nem lett igaza a károgóknak, Döme igenis eljött, sőt a felvezető szakaszban meg is szólalt. Igaz, emberi füllel nem igazán lehetett érteni az általa hallatott, a recsegős basszusból egércincogásba átmenő hangeffektust, ami leginkább olcsóbb sci-fikből lehet ismerős, de gesztusnak azért szép volt. "Nagy a nyomás" - néztünk egymásra Botos fotóriporterrel.

Mi ezután a derékhaddal jártuk be a két kiállítást, de gájdunkat soha többé nem láttuk. Lehet, hogy ugyanabban a csapdában raboskodik, mint Farkas Berci, vagy csak simán elnyelte a Millenáris Háromszög.

A focikiállítással kezdtük, ahol örök élményt, elképesztő relikviákat és interaktív mennyországot ígértek. Szakértőnk Szily Borisz (14), a megcélzott célcsoport képviselője volt. Az interaktivitás kulcsa pedig a jegyünk mellé járó tablet, amin a kiállított dolgokról tudhatunk meg információkat. Mármint pont a nyitóteremben, ahol a legtöbb dolog, konkrétan mez van fellógatva, ott nem.

Így mindenki maga fedezheti fel az olyan csemegéket, mint a dél-koreai fegyveres erők focimezét:

A római légiók ellen szép gólokat szerző híres zsidó játékos mezénél azért óvatos kételyeimet fogalmaztak meg Borisznak:

Voltak aztán teljesen név nélküli mezek, gondolom a színesfolt-hatás kedvéért, olyan noname kincsek, mint Ergin Keles dressze az MKE Ankaragücü SK-beli korszakából, meg az alantihoz hasonlóan általánosságban fogalmazók is:

Éppen arról beszélgettünk Borisszal, hogy egy kiállított mez az elképzelhető legunalmasabb tárgy bárki szemében, kivéve a gyűjtőt magát, amikor szembe jött egy eleven antitézis. Egy magasra aggatott dressz árulta el ugyanis, hogy P. Marin valójában 80 centi magas játékos:

Az egész közepén az Univerzum Legrégebbi Futball-Labdája volt kiállítva, ami karrierem egyik legkamugyanúsabb tárgya. Ha valódi, akkor a XIX. század közeli Angliában még neandervölgyi technológiával dolgoztak.

Egy rövid átvezető szakaszon bárki Várhidi Péternek érezhette magát, bár sajnos nem adtak hozzá sem tologatható mágneses korongokat, sem szponzorlogós inget:

Most következett a kiálítás dereka: posztok szerint jöttek a híres kapusok, védők, középpályások és csatárok, relikviák és emléktárgyak formájában. Engem kevés dolog érdekel jobban a focinál a világon, de ha van valami, ami nem tud lázba hozni, az más ember meze és cipője, főleg, hogy nem én birtoklom. Személyesen egészen más a helyzet: egyszer, miután 3-1-re legyőztük a Fradit, megvettem Könyves Norbert MTK-s mezét. Átvétel után derült ki, hogy a plasztik mélyen beszívta a szélső tusfürdőjének illatát, így boldogan és Könyves-illatúan érkeztem a következő fél év minden MTK-meccsére. Na de pont ez az, ami nem adható vissza egy kiállításon.

Kipróbáltuk a tablet egyik fejlettebb képességét is: némi nyomkodással össze lehetett rakni vele egy álomcsapatot, a steward pedig azzal kecsegtetett, hogy az utolsó teremben a csapatunkkal demo-meccset játszhatunk le bármelyik kirakott tévén. Nem bírom ki, és előre lelövöm a poént: az utolsó teremben kiderült, hogy a demo-meccs szöveges formában zajlik, amiből ennyit látsz:

24. perc: Modric - GÓL

32. perc: Zidane - KAPUFA

Az egész kiállításból az Aranycsapathoz és a régi magyar focihoz kötődő emlékek blokkja érdekes egyedül, innen a nagy kedvencem az a spanyol magazincímlap volt, amin a legendásan nagyivó Kubala László egy bongnak kinéző üvegedényből tölt sört a szájába, mellett az idézettel: "Kiveszőben vannak a régi jó szokások".

De minden szenvedésnek vége szakad egyszer, és amikor már úgy kitikkadtunk, mintha az Afikai Nemzetek Kupájának döntőjében jött volna el a 119. perc, egyszer csak átestünk a dínókiállításra. Ami 2 másopercen belül cáfolt rá minden előzetes fanyalgásomra. A szervezők két nagyszerű ötlete döntötte el a sikert: az unalomig ismert dínók mellé ugyanis bátor húzással beemelték a több tízmillió évvel később élt vicces emlősöket - nagyjából a Jégkorszak sorozatból ismerteket -

illetve megcsinálták az általam látott legjobb mozgó dinoszauruszokat.

A csúcsot pedig a meglovagolható dínók jelentették, amikkel óriási versenyt csaptunk Borisszal, akinek ez a kiállítás összehasonlíthatalanul jobban tetszett, mint a focis. Tényleg kevés viccesebb élmény létezik, mint egy jól megcsapágyazott kerekű dínón lovagolva versenyezni kanyargós pályán. A spéci kormány-dínónyak-kiképzés miatt szinte 180 fokban lehetett kanyarodni vele, egészen komoly sebességgel. A lovagolható dínók amúgy motorosak, és nyilvbán csigalassan cammognak, így ha elmész, momndd meg a gyereknek, hogy kapcsolja ki és hajtsa lábbal, úgy ezerszer jobb.

A kedvenc mozgó figurám egyértelműen a Kormánypárti Bérújságíró Lajhár volt, egyenesen a Magyar Idők szerkesztőségéből:

De a kiállítás minden ízében egészen profi volt a műfaján belül:

Ez nem valami komoly múzeum, hanem utazó szórakoztató látványosság, úgyhogy nálam bőven belefért, hogy a leírásokhoz mellékelt rajzokon látható állatok általában mégcsak nem is hasonlítottak a szobrokra.

A végén kitaláltuk Borisszal, hogy a guruló kisdínó és a meglovagolható nagydínó legjobb képességeit ötvözve megalkotjuk a Tökéletes Bulijárművet. Pár év, és mi leszünk az új Tesla.

Szóval ha elkezd esni, a páros kiállítás életerős nyári alternatíva lesz gyerekeseknek. Mármint azoknak, akik ki tudják fizetni az árát. A szóló felnőttjegy ugyanis mindkét kiállításra 2300 és 2900 forint, míg a gyerekjegy 1600 és 2200 között van a naptól függően, a 2+2-es családi jegy pedig 6400 és 8400 forint között ingadozik. Létezik mindkét kiállításra érvényes VIP-jegy is, szólóban 4800-ért, családilag pedig 12800-ért, de ha nem vagy mezbuzi vagy használtcipő- esetleg kupamásolat-fetisiszta, a dínóssal sokkal jobban jársz.

Most pedig tekintsétek meg Botos Tamás további remek képeit, amik szinte mindent elárulnak, például azt is, hogy Grosics Gyula eredeti beceneve a Fekete Ló lehetett. Jó nézegetést!