Nincs döntés az olajtermelés befagyasztásáról

Nem született megállapodás a kőolaj-kitermelő országok vasárnap Dohában tartott találkozóján a termelés befagyasztásáról - közölte a nigériai és az ecuadori olajipari miniszter.

A Reuters értesülései szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó országok közölték OPEC-en kívüli tárgyalópartnereikkel, köztük Oroszországgal, hogy előbb a szervezeten belül kell dűlőre jutniuk a termelés korlátozásáról, lehetőleg júniusig, a szokásos félévenkénti bécsi miniszteri tanácskozásukig, és majd ezután tudnak más olajkitermelő országokat felkérni arra, hogy csatlakozzanak az egyezséghez.

A nigériai olajminiszter, Emmanuel Ibe Kachikwu érkezése (AFP PHOTO / KARIM JAAFAR)

A dohai tanácskozás eleve rosszul indult, a miniszterek többórás késéssel ültek össze, miután Szaúd-Arábia az utolsó pillanatban azzal a követeléssel állt elő, hogy egy esetleges megállapodás az összes OPEC-tagállamra, így Iránra is vonatkozzon. Irán viszont egyelőre nem hajlandó korlátozni olajkitermelését, ami annyira nem is meglepő, hiszen csak nemrég oldották fel a szankciókat velük szemben, és aggódhatnak is, hogy mi lesz, ha republikánus elnöke lesz jövőre az Egyesült Államoknak.

A mostani olajcsúcson a gazdasági gondokkal küzdő oroszok és a szaúdiak szorgalmazták, hogy fagyasszák be a termelést, ezzel megemelve a kőolaj árát. (MTI/Reuters)