Déli pályaudvar (1861-2016)

2016 március 11., 18:30
  • Csütörtökön jelent meg az a kormányhatározat, ami szerint minden tiltakozás ellenére végül mégis beszántják a Déli pályaudvart, hogy a helyét az egyre nagyobb Testnevelési Egyetem hasznosíthassa.
  • Az elődje, a Buda állomás 1861-ben nyílt meg a Déli Vasút tulajdonában, tehát az állomás 155 év után szűnik meg.
  • Az 1960-as évekig ideiglenes létesítmények voltak itt, majd 1962-ben új üvegcsarnokot emeltek a vágányok végén, ideiglenes perontetővel.
  • Aztán Kővári György építész 1968–1974 között készült tervei alapján 1970-ben elindult a pályaudvar átépítése, a mostani pénztár- és a várócsarnok nyugati fele néhány lépcsővel 1973-ban, a 2-es metró átadásával egyszerre nyílt meg. A teljes épületkomplexum 1975-re készült el.
  • Ilyen volt a Déli pályaudvar kezdetlegesen békeidőben, romokban a háborúban, frissen felhúzott modern épülettel a szocializmusban, és romosan, beázva, szakadtan a XXI. században.
Ezen az 1865 körüli felvételen a Krisztina tér, a Krisztinavárosi plébániatemplom és a környéke látható. Elöl van a Budai Színkör épülete, a háttérben a Karátsonyi palota. Hátul jobb oldalt a Déli pályaudvar előképe, a Déli Vasút indóháza látható. (Fotó: Saly Noémi / Fortepan)
photo_camera Ezen az 1865 körüli felvételen a Krisztina tér, a Krisztinavárosi plébániatemplom és a környéke látható. Elöl van a Budai Színkör épülete, a háttérben a Karátsonyi palota. Hátul jobb oldalt a Déli pályaudvar előképe, a Déli Vasút indóháza látható. (Fotó: Saly Noémi / Fortepan)

1935-ös légifotó a Déli pályaudvar és az Alkotás utca környékéről (Fotó: Szent-Istvány Dezső / Fortepan)
photo_camera 1935-ös légifotó a Déli pályaudvar és az Alkotás utca környékéről (Fotó: Szent-Istvány Dezső / Fortepan)

Egy 1935-ös, Horthy Miklós 15 éves kormányzói jubileuma alkalmából tartott díszszemle a Vérmezőn, a budai Várból nézve. A háttérben középen a Déli pályaudvar látható. (Fotó: Somlai Tibor / Fortepan)
photo_camera Egy 1935-ös, Horthy Miklós 15 éves kormányzói jubileuma alkalmából tartott díszszemle a Vérmezőn, a budai Várból nézve. A háttérben középen a Déli pályaudvar látható. (Fotó: Somlai Tibor / Fortepan)

Az Alkotás utca és mögötte a Déli pályaudvar, a Schwartzer Ferenc utcából fotózva 1936-ban (Fotó: Fortepan)
photo_camera Az Alkotás utca és mögötte a Déli pályaudvar, a Schwartzer Ferenc utcából fotózva 1936-ban (Fotó: Fortepan)

A Déli pályaudvar vágyánai 1938-ban, a háttérben a fütőház és a Márvány utca házai láthatók (Fotó: Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar vágyánai 1938-ban, a háttérben a fütőház és a Márvány utca házai láthatók (Fotó: Fortepan)

A Déli pályaudvar indulási oldala 1942-ben (Fotó: Lissák Tivadar / Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar indulási oldala 1942-ben (Fotó: Lissák Tivadar / Fortepan)

Az Országos Gyermekvédő Liga kocsija a Déli pályaudvaron 1943-ban. A háttérben az Alkotás utca épületei láthatók. (Fotó: Lissák Tivadar / Fortepan)
photo_camera Az Országos Gyermekvédő Liga kocsija a Déli pályaudvaron 1943-ban. A háttérben az Alkotás utca épületei láthatók. (Fotó: Lissák Tivadar / Fortepan)

A Déli pályaudvar a II. világháború végén. Középen a MÁV 242. sorozatú áramvonalas szertartályos gőzmozdonyának roncsa, háttérben a Naphegy. (Fotó: dr. Kramer István / Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar a II. világháború végén. Középen a MÁV 242. sorozatú áramvonalas szertartályos gőzmozdonyának roncsa, háttérben a Naphegy. (Fotó: dr. Kramer István / Fortepan)

A Déli pályaudvar szintén 1945-ben, az Avar utca felől nézve (Fotó: dr. Kramer István / Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar szintén 1945-ben, az Avar utca felől nézve (Fotó: dr. Kramer István / Fortepan)

A Vérmező a Rákosi-korszak csúcsán. A háttérben a Déli pályaudvar és az Alkotás utca házai. (Fotó: Uvaterv / Fortepan)
photo_camera A Vérmező a Rákosi-korszak csúcsán. A háttérben a Déli pályaudvar és az Alkotás utca házai. (Fotó: Uvaterv / Fortepan)

1956-ot sem úszta meg a környék. Ez az Alkotás utca a Déli pályaudvartól a Nagyenyed utca felé nézve. (Fotó: Nagy Gyula / Fortepan)
photo_camera 1956-ot sem úszta meg a környék. Ez az Alkotás utca a Déli pályaudvartól a Nagyenyed utca felé nézve. (Fotó: Nagy Gyula / Fortepan)

A Déli pályaudvar 1967-ben (Fotó: Gergely János / Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar lépcsője a Krisztina körút felől, 1967-ben (Fotó: Gergely János / Fortepan)

A Déli pályaudvar 1967-ben (Fotó: Gergely János / Fortepan)
photo_camera Ugyanaz, másik nézetből (Fotó: Gergely János / Fortepan)

A Magyar Jakobinusok tere az Alkotás utca 1972-ben, hátul az épülő Déli pályaudvarral (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)
photo_camera A Magyar Jakobinusok tere az Alkotás utca 1972-ben, hátul az épülő Déli pályaudvarral (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)

Déli a Kádár-korban: rendőrök igazoltatnak a peronon 1972-ben (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)
photo_camera Déli a Kádár-korban: rendőrök igazoltatnak a peronon 1972-ben (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)

Indul a család kirándulni a Déli pályaudvarról, 1977 (Fotó: Fortepan)
photo_camera Indul a család kirándulni a Déli pályaudvarról, 1977 (Fotó: Fortepan)

A Déli pályaudvar pénztára 1979-ben (Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar pénztára 1979-ben (Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)
Az Alkotás utca a Déli pályaudvarnál, a Krisztina körút és a Vérmező felé nézve 1980-ban. Fent, a budai Várban a Hadtörténeti Múzeum látható. (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)
photo_camera Az Alkotás utca a Déli pályaudvarnál, a Krisztina körút és a Vérmező felé nézve 1980-ban. Fent, a budai Várban a Hadtörténeti Múzeum látható. (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)

A Déli pályaudvar épülete 1980-ban (Fotó: Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar néhány éve elkészült épülete teljes pompájában 1980-ban (Fotó: Fortepan)

A Déli pályaudvar előtti aluljáró 1980-ban (Fotó: Fortepan)
photo_camera A Déli pályaudvar előtti aluljáró 1980-ban (Fotó: Fortepan)

Katonák ülnek a Déli pályaudvar legendás székein 1983-ban (Fotó: Mujzer Péter / Fortepan)
photo_camera Katonák ülnek a Déli pályaudvar legendás székein 1983-ban (Fotó: Mujzer Péter / Fortepan)

Komplex karbantartást végeznek
photo_camera A Déli pályaudvar a 2015-ös ideiglenes bezárásakor (Fotó: Ács Dániel / 444)

A Déli pályaudvar idén februárban. Bár sokkal jobb állapotban van, mint a Keleti vagy a Nyugati pályaudvar, a betonlapok időnként azért omladoznak. (Fotó: Botos Tamás / 444)
photo_camera A Déli pályaudvar idén februárban. Bár sokkal jobb állapotban van, mint a Keleti vagy a Nyugati pályaudvar, azért időnként lehullik egy-egy betondarab. (Fotó: Botos Tamás / 444)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.