Hiába használja egyetlen nap alatt annyi utas, mint egy stadiont egész évben, mégis rohad. Mi az?

2016 március 06., 11:30
  • Nyolc év utána adták át a Keleti pályaudvar előtti teret tavaly előtt, de a leharcolt épület teljes felújítására már nem jutott pénz.
  • A Kelenföldi pályaudvaron szinte nem marad olyan négyzetcenti, amihez ne nyúltak volna hozzá a 4-es metró miatt, egy másik projektben a peronokat is felújították, csak éppen az épület rohad tovább.
  • A Nyugati pályaudvarnál lévő teret felújították, az épület továbbra is ott áll felállványozva.
  • Miután a Déli sokkal fiatalabb ezeknél, nincs is annyira rossz állapotban. Csak a betonlapok omladoznak időnként. Azt valószínűleg bezárják.
  • Botos Tamás fotói.

A Keleti pályaudvaron fordul meg a legtöbb nemzetközi utas. Első élményként erős lehet.

photo_camera Fotók: Botos Tamás

A Keletit 132 éve adták át. A műemlék épületnek a főhomlokzatát restaurálták a 2000-es évek elején és a Lotz-csarnokot is felújították a festményekkel együtt 500 millióért, de ettől csak még látványosabb a többi rész lepusztultsága.

photo_camera

photo_camera

A málló falakhoz pedig tökéletesen passzol mindaz, amivel az utasokat csábítják vásárlásra.

photo_camera

photo_camera

Volt olyan terv, hogy a 4-es metró új állomásának megnyitására teljes egészében megújul a a pályaudvar is. Na ebből nem lett semmi.

photo_camera

Így aztán minek is nyúlnának hozzá a részletkérdésekhez.

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Megkérdeztük a MÁV-ot, hogy mi a terv az épülettel. Majdnem egy hónap után azt a választ kaptuk, hogy Keleti és a Nyugati pályaudvar tervezett felújításával, valamint a Déli pályaudvarral kapcsolatban kérjük, forduljon a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.

Megtettük. Három hete hiába várjuk a választ.

Korábbi hírek szerint a 2014-20-as uniós fejlesztési ciklusban várható a Keleti és a Nyugati felújítása. Inkább 2020 után. A költségek 15-20 milliárdról szólnak épületenként.

Nyugati, ahol legalább a Mekit felújították

Naponta 60-70 ezer utast fogad. Két hétre bezárták a nyáron, hogy a legszükségesebb karbantartási munkákat elvégezzék. A hivatalos tájékoztatás szerint ezen a minimálberuházáson is 150-200 szakembere dolgozott, és megközelítően ugyanennyien végezték a másfél éves előkészítést.

photo_camera

photo_camera

Elvégezték az utastájékoztató rendszerek karbantartását,így jobban láthatók a kiírások. Aszfaltoztak a peronokon aszfaltoztak, megtisztították a nagycsarnok fal- és üvegfelületét, pótolták a kitört és hiányzó üvegeket.

photo_camera

Ami kevésbé volt látványos: a pályaudvarra bevezető pályák egy részén a vágányok és kitérők, illetve több váltó felújítása és karbantartása. Átvizsgáltak mintegy 23 kilométernyi felsővezetéket, felújították a pályaudvar biztosító berendezéseit, és elvégezték ezek teljes vizsgálatát. Szóval mindez 290 millió forint volt, sok-sok ember megfeszített munkájával. Lett volna még mit csinálni.

photo_camera

A pályaudvar előtti teret itt is felújították, tavaly októberben lett kész. A Nyugati hangulatán ez egy karcolást sem ejtett, maradt minden a régiben. Az épület főhomlokzatán az állványok is. A pályaudvar utoljára negyed évszázada esett át alapos felújításon. Így aztán teljesen természetes jelenség, hogy nagyobb esők idején úgy ázik be, mintha nem lenne rajta tető.

photo_camera

Lázár János januárban grandiózus tervet jelentett be, aminek a lényege a Városliget és a Nyugati összekötése egy zöldfolyosóval. Az épületet is felújítanák, de egyelőre semmi konkrétum. Legutóbb a Gyurcsány-féle kormányzati negyednél is eljutottak már idáig.

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Így aztán marad a Keletiben is megtapasztalt hangulat.

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera
photo_camera

Déli, a bezárásra kiszemelt

A Nyugatinál és a Keletinél jóval fiatalabb, azok eredeti szépségével össze sem vethető a Déli épülete. De valamivel jobb állapotban van a váz. A belső értékek itt is hozzák az elvárt magas színvonalat.

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Az épület oldaláról időnként betondarabok hullanak, de mivel a kormányzat - nem teljesen érthetően - a bezárását fontolgatja, lehet, már nem is nagyon érdemes fixálni.

A Déli pályaudvar idén februárban. Bár sokkal jobb állapotban van, mint a Keleti vagy a Nyugati pályaudvar, a betonlapok időnként azért omladoznak. (Fotó: Botos Tamás / 444)
photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Kelenföld, a főváros nyugati kapuja

Ha bezár a Déli, akkor Kelenföld veszi át a helyét. Ami ott történik, az teljes érthetetlen. A 4-es metró miatt mindent átépítettek a környéken, de úgy, hogy a lepusztult aluljáró helyett inkább újat építettek, azt pedig meghagyták, talán azért, hogy le lehessen fóliázni és megőrizni az utókornak.

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Még a peronokat is felújították. Egy valamire nem jutott pénz. A műemlék állomásépületre.

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Ami viszont igazán jó hír: nyáron elkezdődhet a kormányablakok kivitelezése a Keleti, a Déli és a Nyugati pályaudvaron.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.