Idillien enyészik az elhagyatott kórház

2016 március 05., 15:47
  • A Budagyöngye Kórház épülete 2007 óta elhagyatottan áll a több mint 14 ezer négyzetméteres, ősfás telken a Budapest, II. kerület, Tárogató út 84-90. szám alatt.
  • Az üresen álló hat tömb egy része 1920-ban, többi 1975-ben épült.
  • A kórház épülete 1950-ig apácakolostor volt, majd miután a Szent Ferenc Leányai ápoló rendet a háború után feloszlatták, évekig pártiskola működött benne.
  • 1956-tól Gyermek-tüdőgyógyintézet és iskola volt, majd Megyei Tüdőgyógyintézetként funkcionált. 1975-ben jelent meg itt az első belgyógyászat. Ekkor vált az intézmény a Rókus (Semmelweis) Kórház Tárogató úti kihelyezett egységévé. Akkor még tüdőosztály is működött, de lassan a belgyógyászati osztályok és ambulanciák vették át a területet. (kardiológiai, belgyógyászat, diabetológiai).
  • 1985-ben az intézet önálló Pest megyei kórház lett. 1995-ben megszűnt a tüdőosztály, a korábbi kardiológiai, és diabetológiai osztály mellett krónikus belgyógyászat kezdte meg működését.
  • 1997. július 1-től a kórházat visszacsatolták a Rókus Kórházhoz.
  • 2007 nyarán az épületet kiürítették. Minden egység az anyakórházhoz, a belvárosban most is működő Rókushoz került. Azóta üresen áll.
  • A körülbelül egymilliárdra becsült ingatlant már számos alakalommal próbálták értékesíteni. Eddig sikertelenül.
  • A Városi Gorillák egymás után járják be az elhagyott szellemkórházakat: Csodálatosan mállik szét Lipótmező, 25000 négyzetméteres kórházkomplexum rohad a város közepén
  • Városi Gorillák Facebook-oldal

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.