Csodálatosan mállik szét Lipótmező

2016 február 08., 21:55
  • 1868-ban nyitott meg a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda.
  • A kis-hárs-hegyi lejtőn álló telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld, Lipótmező nevet. 1898-ban átnevezték Országos Elme- és Ideggyógyintézetre. Végül Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) néven működött egészen a 2007-es bezárásáig.
  • A négyszintes épület Zettl Lajos tervei alapján késő romantikus stílusban épült. A betegszobák mellett az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyhák, irodák, raktárak is helyet kaptak benne. A hatalmas épületet kiterjedt park és 50 hold erdő övezi.
  • Az építés és felszerelés költsége 1 670 700 forint volt.
  • Kezdetben ötszáz ággyal működött, majd a második világháború idején már 1600 beteget ápoltak itt.
  • Egészen 2007-ig az első számú pszichiátriai központként működött az országban. Aztán az OPNI járó és fekvőbetegeit szétszórták a budapesti kórházak között, az épületet pedig teljesen kipakolták.
  • A bezárás előtt 900 ember dolgozott az OPNI-ban és 849 fekvőbeteg-ággyal rendelkeztek. Számos kutatólabor is működött benne.
  • A bezárást az Egészségügyi Minisztérium így indokolta: „az OPNI épülete nem alkalmas a betegellátásra, gazdaságosan nem lehet működtetni. Ebben az épületben gyakorlatilag az utcát fűtjük.”
  • A Városi Gorillák urbexcsapat bemászott, és megörökítette az elhagyott kórházat.
Az OPNI egykori épületei
photo_camera
photo_camera
photo_camera


photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.