Költözik a calais-i Dzsungel

A francia kikötőváros, Calais mellett októberre közel hatezer fősre duzzadt a migránsok sátorvárosa, a Dzsungel. Az új év elejére több mint kétezer embert sikerült meggyőzni, hogy adják be a menedékkérelmüket Franciaországban, mert lehetetlen átjutni a Csatorna-alagúton keresztül Nagy-Britanniába. Azok, akik a francia hatóságokhoz fordultak a menedékeljárással, az országszerte 78 befogadóközpontba kerültek. 

A kikötőváros egykori szeméttelepén illegálisan kialakult Dzsungel mellett konténerfalut húztak fel az év elején a francia hatóságok, ahová 1500 ember költözhet majd be. Eközben megkezdték a sátortábor bontását. A múlt héten átadott 125 darab, egyenként 12 férőhelyes konténerekbe elsősorban a családok, az idősek, a mozgássérültek és azok a migránsok költöznek, akik a konténerek felállítása előtt is a területen éltek. A konténerfaluba csak azonosítás után léphetnek be az ottélők. 

Még tavaly októberben két civil szervezet és a Dzsungelben élők képviselői gyorsított eljárásban fordultak a bírósághoz, hogy kötelezze az államot a sátortáborban élő emberek körülményeinek javítására. Novembert helyt adott a keresetnek a bíróság, ezért döntött a konténerfalu felállítása mellett a francia kormány.

A calais-i Dzsungelben tavaly tavasszal még csak néhány százan éltek, és várakoztak arra, hogy van egy kamionban, vagy egy kompon elbújva átjussanak a La Manche csatornán. A kikötőt és az alagúthoz vezető utat 2 kilométer hosszan 4 méter magas kerítésekkel erősítették meg augusztusban, és 400 térfigyelő kamerát is felszereltek. Gyakorlatilag lehetetlen átjutni a túlpartra. 

AFP / PHILIPPE HUGUEN
Claire Thomas / Anadolu Agency
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
Claire Thomas / Anadolu Agency
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
Claire Thomas / Anadolu Agency
Claire Thomas / Anadolu Agency
Claire Thomas / Anadolu Agency
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN
AFP / PHILIPPE HUGUEN