• Golfozni nagyszerű dolog: jó levegő, pihentető mozgás, alacsony belépési küszöb, csak egy ütő meg egy rét kell hozzá.
  
• Golfozni rettenetes dolog: rengeteg utazás, rengeteg felesleges séta és bokorban turkálás, indokolatlanul túlárazott szolgáltatások.
  
• Kicsit olyan, mintha lenne itt valami ellentmondás. Ezt segítünk most feloldani: jön a gesztenyegolf.

Tizennégy évesen jutottam el pár hétre Skóciába, ekkor ismerkedtem meg és szerettem bele a golfba. Minden szempontból ideális sportnak tűnt: visszafogott mozgás, jó levegő, végtelen béke és nyugalom. Aztán ahogy lassan megismerkedtem az alapokkal, rájöttem, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A golf az egész testet igénybe vevő, meglepően összetett játék, aminek az egészséges izomláz épp úgy velejárója, mint az elhibázott ütések sokasága miatt érzett feszítő stressz. A rajongásom ennek ellenére megmaradt, és amikor visszatértem Magyarországra, tudtam, hogy golfozni akarok.

Csak míg Skóciában a golf tényleg népsport volt, és a legkisebb falu mellett is úgy terült a gyönyörűre nyírt golfpálya, mint nálunk az üresen kongó UEFA-licences stadion, addig elég gyorsan rá kellett ébredtem, hogy itthon közel sem ez a helyzet.

Egy tizenéves budapesti fiatal autó és félretett vagyonok nélkül teljesen meg van lőve, ha golfozni akar. A földrajzi akadályok után elég hamar szembesültem azzal is, hogy a golf itthon még mindig csak egy szűk réteg rettentően túlárazott hobbija. Párszor elmentem edzésre, de az egyik alkalom után, amikor egy szerencsétlenül megpattanó labdával majdnem megöltem az edzőmet, rájöttem, hogy ez nem az a világ, amit kerestem.

Pedig ekkor már saját golfszettem is volt Angliából, ahol a használt készleteket borzasztó olcsón lehet megvásárolni. Ennek ellenére a golfütők a sarokba kerültek, én meg visszatértem a foci jól ismert, otthonos világához.

Évek teltek így el, mire újra érezni kezdtem, hogy igazából nagyon jó lenne golfozni. Közben kirajzolódott még egy fontos felismerés: a golfjáték leglényege, hogy itt egy kis lyukba kell végtelen mezőkön át beterelni egy labdát, igazából nem érdekel. Ez egy meglehetősen szentségtörő belátás, magamnak se vallottam be könnyen. Ami vonzott, az maga a mozdulatsor volt: állni a természetben, lendíteni az ütőt, nézni, ahogy a labda elszáll a messzeségbe. És ennyi.

Ezért stratégiát váltottam és elkezdtem kijárni mezőkre, ahol már semmi mást nem csináltam, csak a végtelenbe próbáltam küldözgetni a labdákat. Felszabadító élmény volt, mentes az általam megismert hazai golfkultúra sznobizmusától, az egész egyszerre volt naiv és elementáris:

csak én, az ütőm és a végtelen, kéz a kézben.

Már majdnem azt hittem, hogy győztem, de pár óra alatt kiderült, ebben a megoldásban is kódolva volt egy feszítő strukturális probléma: ugyan hatalmas élmény volt egyszer-egyszer jól eltalálni a labdát, és nézni, ahogy a végtelenbe tart, de nem sokkal utána józanító pofonként jelentkezett a feladat, hogy el kell érte sétálni és összeszedni.

Az első pár órában ez még járulékos veszteségnek tűnt, de ahogy telt a délután, egyre világosabb lett, hogy itt a szórakozás lényegét mérgező immanens kórról van szó.

Van amúgy pár olyan pálya Budapesten belül is, ahol csak az ütés szépségét lehet gyakorolni. Kapsz egy vödör labdát, előtted ott egy rét vékony sávja, és ütögethetsz szabadon, a labdákat a nap végén pedig majd összegyűjtik a pályamunkások valami erre kitalált autóval. Voltam is ilyen pályákon párszor, és nem is voltam teljesen elégedetlen. Az alapmozgást lehet gyakorolni, ráadásul nem is megfizethetetlenül drágán.

De valami itt is hibádzott: az egymás mellett felsorakozott több tucatnyi ember között, akik a saját vékony sávjukba ütögetik a labdákat, elvész a magány és a természet közelségének érzése. Én pedig pont ezt kerestem ebben a sportban.

Ekkor jöttem rá, hogy minden problémám megoldódna, ha olyan labdát használhatnék, amit nem kell utána összeszedni. Már fogalmam sincs, honnan jött a gesztenye ötlete, de tökéletesen bevált.

Könnyedén lehet nagy mennyiségben is gyűjteni belőle, a mezőkön elütve nem szennyezzük vele a környezetet és sok szempontból nagyszerű helyettesítője a golflabdának.

Vannak persze azért korlátai. Egyrészt erősen szezonális, és nagyon nem is érdemes eltenni tavaszra belőle, mert addigra kiszárad, a száradt gesztenye pedig könnyen törik. Ami pedig törik, az nem repül, ez a gesztenyegolf egyik alapvetése. Ezért nem lehet játszani olyan üregesebb termésekkel sem, mint mondjuk a dió.

De egy érettsége teljében lévő gesztenye megfelelő technikával simán száll több tucat métert. Persze, egy golflabda ennél jóval messzebb is elrepíthető, de ha komolyabb golfélmények és tapasztalatok nélkül látunk neki ennek a sportnak, akkor erről úgysem lesz fogalmunk. Egy jól megküldött gesztenye élménye pedig pont azt a fajta eufóriát okozza, amit egy jól megküldött golflabda adhat.

Arra fel kell készülni, hogy az elején rengeteg kudarcunk lesz. Nagyon sok próbálkozás kell ahhoz, hogy ne üssünk folyamatosan fölé és mellé a gesztenyének. Szintén probléma lesz abból, amikor elkezdjük eltalálni végre a gesztenyét, de nem a megfelelő szögből. Ekkor ugyanis törni fog. De kellő türelemmel és alázattal mindez pár száz ütés után simán áthidalható.

Ilyen például a rosszul belőtt szög:

A gesztenyegolf elkezdésénél a legkomolyabb kihívást az ütő beszerzése jelenti. Nem kell teljes golfszettben gondolkodnunk, a legtöbb ütő a mi céljainkhoz teljesen felesleges. Bőven elég egy darab 7-es ütő, ilyesmit pedig a hazai sportáruházakban már tízezer forint alatt is kapunk, komolyabb golfkultúrával rendelkező országokban pedig ennél is olcsóbban.

Fontos a jó méret is, ezeket a felvételeket látva jöttem rá én is végleg arra, amit már régóta sejtettem: alaposan kinőttem az ütőimet, és eggyel nagyobb méretre kéne áttérni. Ez nem csak a tartásnak tesz rosszat, de érdemben befolyásolja a teljesítményt is.

Amire biztos szükségünk lesz még, az egy nagy rakás tee. Az aprócska pöcök, amit a földbe szúrhatunk és amire a gesztenyelabdát rakhatjuk. Enélkül sokkal nehezebb jót ütni és sokkal bosszantóbb nélküle a játék, ha nincs tee, legtöbbször csak a földet csapkodjuk. A tee leggyakrabban fából készül és igazi fogyóeszköz: törik, reped, eltűnik. Pár sportboltban lehet kapni, huszonötös-ötvenes kiszerelésben, zacskóként pár száz forinttól kezdve, az internetről pedig végtelen helyről lehet rendelni.

És végül kell még gesztenye. Egy jól sikerült gesztenyegolfozás során párszáz darab simán elfogy, egy jelentős része pedig ráadásul csak eltörik vagy elgurul, azaz nagy a lemorzsolódási arány. De ha csak minden harmadikat sikerül jól ellőni, már bőven megéri az egész.

Ha a felszerelés megvan, akkor jöhetnek az alapmozdulatok. Szerencsére a Youtube tele van oktatóvideókkal, melyekből a legalapvetőbb dolgokat megtanulhatjuk. Ne is álltassuk magunkat, ettől még fényévekre leszünk attól, amit golfnak hívnak, és valószínűleg bárki, aki tud játszani, a falat kaparja, amikor látja ezeket a felvételeket. De ez mindegy is, csak az számít, hogy mi nagyon jól érezzük magunkat játék közben.

Ez neked egy lábtartás?!

Ami kell még, az egy megfelelő rét. A kihalt környezet nem csak a nyugodt játék miatt fontos, hanem mert a repülő gesztenye elég nagyot tud ütni, ezért emberek közelében nem nagy ötlet próbálkozni. Ezek a felvételek a Normafán készültek, ami egy hétköznap remek terep, de hétvégén például játékra teljesen alkalmatlan, ilyenkor muszáj még messzebb menni a várostól és az emberektől.

Végül pedig, ha megvannak az alapismeretek és kialakult egy kevéske rutin, elkezdhetjük elhívni a barátainkat is, hogy ők is lássák, mekkora móka gesztenyegolfozni.

Fotók, mozgóképek,vizuális megjelenés: Tbg, Botos Tamás.