Sokszor láttuk, de még mindig megdöbbentő

  • Huszonkilenc éve robbant a fel a csernobili atomerőmű négyes blokkja. A katasztrófa miatt a detonáció után másfél nappal közel ötvenezer embert telepítettek ki a közeli Pripjaty városából. 
  • A várost és az elnéptelenedett Zónát most Sean Gallup, a Getty Images fotóriportere járta körbe. 

A csernobili atomerőműre legutóbb akkor figyelt újra világ, mikor a Current Biology című folyóiratban megjelent egy kutatás, ami szerint 

már több vadállat élet katasztrófa helyszíne és harminc kilométeres körzetében, mint a robbanás előtt. 

A kutatást vezető egyetemi tanár, Jim Smith szerint ez persze nem jelenti azt, hogy a sugárzás jót tenne az élővilágnak, csak a harminc éve elmaradó vadászatnak és tudatos erdőgazdálkodás hiányának a hatása a populáció növekedése. A kutatók műholdképeket vizsgálva számolták a nagyemlősöket, télen a hóban talált lábnyomokat figyelték meg, az állatok egészségét nem vizsgálták. A farkasok száma nőhetett a legjelentősebben, hétszer annyi él az erőmű Zónájában, mint a közeli hasonló méretű természetvédelmi parkokban. 

Rendőri ellenőrzés a Zóna egyik belépési pontján. 
Autóroncs az elnéptelenedett Zalisya faluban.
A nyolcvan éves Iván Szemenjuk és felesége Marija, azon kevesek közé tartoznak, akik nem hagyták el a felrobban erőmű köré vont Zónát.
Ukrán irodalomkönyv egy elhagyott épületben.
Kopacsi falu elhagyott óvodája.
Pripjaty látképe.
A Polissya Hotel a katasztrófa előtt és most. 
A 3. számú iskola Pripjatyban. 
Az Energetik kulturház maradványai.
A művelődési ház egykori színházterme.
 
Még a biztonságosnak mondható egy microsiever óránkénti sugárzást mér a dózisméter a reaktorok mellett.