Nem csillapodik a "szemétforradalom" Libanonban

2015 október 10., 08:34

Ismét ezrek vonultak utcára csütörtök este a libanoni fővárosban, hogy a tiltakozzanak a kormány ellen. A tüntetők a Nejmeh térre vonultak a parlamenthez, ahol azt követelték, hogy engedjék be képviselőjüket a Minisztertanács ülésére. A bejrúti rendőrök azonnal könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. Legalább 27 demonstrálót letartóztattak, a Vöröskereszt szerint 35 embert kezeltek fulladásos tünetekkel. A demonstrálók felháborodtak, hogy miközben vízhiány van az országban, a rendőrök minden korlátozás nélkül locsolhatják a tömeget.

A kormányellenes tüntetéssorozat júliusban indult, mikor a bejrúti és a libanon hegyi hulladéklerakók megteltek és a kormányzat egyszerűen leállította a szemétszállítást. Mostanra több ezer tonna hulladék rohad az utcákon, már komoly egészségügyi kockázatot jelentve. Hulladék áll az óvodák, iskolák, éttermek előtt, egyes becslések szerint a nyári melegben több mint húszezer tonna szemét volt Bejrút utcáin. A kormányzatellenes mozgalom jelszava a

bűzlötök!

lett.

A libanoni politikai elit teljes bénultságban próbálja kormányozni az országot, a “szemétválság” csak a jéghegy csúcsa. A vízhiány, az áramkimaradások már a mindennapi élet része. A bénultság oka a szíriai polgárháború támogatásának kérdése, aminek választóvonala a síita-szunnita ellentét. Az ország politikai rendszerét a libanoni társadalom felekezeti arányai szerint osztották fel: a kormányfő szunnita, a parlament elnöke síita, az államfő maronita keresztény. A két párt 2014 májusa óta képtelen megegyezni az elnök személyében.

photo_camera AFP PHOTO / JOSEPH EID
AFP PHOTO / JOSEPH EID
photo_camera AFP PHOTO / JOSEPH EID
photo_camera AFP PHOTO / ANWAR AMRO
photo_camera AFP PHOTO / MARWAN TAHTAH
photo_camera AFP PHOTO / MARWAN TAHTAH
photo_camera AFP PHOTO / ANWAR AMRO
photo_camera AFP PHOTO / MARWAN TAHTAH
photo_camera AFP PHOTO / ANWAR AMRO
photo_camera AFP PHOTO / MARWAN TAHTAH
photo_camera

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.