Bassza meg az EU! Bassza meg mindenki!

2015 szeptember 15., 03:17

Míg a határ egyik oldalán Kovács Zoltán kormányszóvivő tartott sajtótájékoztatót a szigorodó határrendészeti szabályokról, a másik oldalon többen sírva fakadtak, mikor megtudták, ők már nem mehetnek át Magyarországra a Röszke és a szerbiai Horgos közötti határátkelőhelyen. Hétfőn délután ötkor a magyar rendőrség lezárta azt a vasúti sínt, amin korábban a migránsok többsége illegálisan átkelt Magyarországra. Ezután a horgosi közúti határállomáson juthattak csak át a bevándorlók, de éjfél után itt is becsukták a kapukat.

photo_camera Migráns a magyarkanizsai befogadóállomáson. Délután itt már mindenki tudta, hogy csak éjfélig szabad az út Magyarországra.

A kormányszóvivő azt mondta, hogy a migránsok a többi, nyitott határátkelőhelyeken legálisan továbbra is beléphetnek Magyarországra, ahol kedden reggel nyit ki a röszkei és a tompai tranzitzóna. Ezekről 3 hete Gulyás Gergely azt mondta, hogy Szerbia felé nyitott, de Magyarország belseje felé zárt táborok lesznek, aztán a múlt héten Lázár János kijelentette, hogy nem is lesznek ilyen tranzitzónák.

Kovács most mégis tranzitzónákról beszélt, igaz, ezek nem olyan tranzitzónák lesznek, amilyenek Gulyás Gergely tranzitzónái lettek volna. A Kovács-féle tranzitzónákban kihelyezett bírók döntenek majd a beadott menedékkérelmekről, és a menedéki eljárás gyorsított határidejét várhatják majd ki a menedékkérők a zónában.

De egyelőre arról sem tud senki semmit, hogy hogyan bírálják majd el ezeket a kérelmeket. Orbán Viktor azt mondta, hogy mivel Szerbiát biztonságos harmadik országnak nyilvánította a kormány, Magyarország mindenkit visszaküld Szerbiába, aki ott nem adott be menedékkérelmet. Ezt Kovács Zoltán is megerősítette, azonban a nemzetközi jog ezt nem teszi lehetővé, Szerbia pedig naponta csak 80 bevándorlót hajlandó visszavenni, az Orbán által leírt kategóriába viszont ennél jóval többen esnek.

„Ha most átmegyek, és leveszik az ujjlenyomatomat, akkor utána visszaküldenek Szerbiába?”

- kérdezgette egy középkorú szíriai férfi a határállomás előtt összeverődött tömegben lévő önkénteseket és újságírókat, de senki nem tudott neki biztos választ adni.

photo_camera A Magyarország felé vezető vasúti sín. Ezt zárták le délután ötkor.

Mások magától a regisztrációtól is ódzkodtak, mert attól félnek, hogy ha Magyarországon regisztrálnak, akkor mindenhonnan visszaküldik majd őket Magyarországra.

„Hollandiába megyek, rokonaim vannak ott. Hollandiában regisztrálok is, de Magyarországon nekem nincs semmim. Itt nincs jövőm.”

- bizonygatta mérgesen egy fiatal szíriai. Hiába magyarázták neki többen, hogy a regisztráció EU-s szabály, és hogy nem lehet kikerülni, egyre csak a hollandiai életét féltette.

„Bassza meg az EU! Közvetlenül Hollandiába nem mehetek, mert vízum nélkül nem engednek repülőre, ha pedig így jövök, akkor nem engednek eljutni Hollandiáig ujjlenyomat nélkül. Ha adok ujjlenyomatot, és eljutok Hollandiába, visszaküldenek.

Bassza meg az EU! Bassza meg mindenki!”

Sokan inkább vissza is fordultak a határátkelő körüli bozótba, mikor megtudták, hogy a határ túloldalán valószínűleg regisztráció vár rájuk. Két afgán azt mondta, megpróbálnak más átkelőt keresni, ha kell, elmennek Horvátország felé is.

photo_camera Sor a Horgost és Röszkét összekapcsoló közúti határátkelőn.

Éjjel háromnegyed 1 körül, mikor a magyar rendőrök bejelentették, hogy mostantól senkit nem engedhetnek át a közúti határátkelőn, a csepergő eső ébresztett rá sokakat arra, hogy muszáj lenne fedett helyet keresniük éjszakára. Ilyesmi viszont a határ szerb oldalán nem volt. Pedig az átkelő lezárása után 100-150 fő rekedt itt, és Szerbia felől folyamatosan újabb és újabb csoportok érkeztek.

A szerb oldalon azonban nem volt sem étel-, sem italosztás, nem voltak sátrak és nem volt orvos sem. Az ellátás magától szerveződött meg, ahogy megjelentek az önkéntesek, akik a hétfőig használt vasúti kereszteződésnél érkezőket szolgálták ki. Ők hoztak magukkal vizet, némi ételt és egy orvost is, ezen kívül igyekeztek fedett helyet találni a Szerbiában rekedt családoknak. A szerb rendőrök az önkéntesen kérése ellenére eleinte nem akarták engedni, hogy a migránsok a határátkelőnél éjszakázzanak, inkább visszaküldték volna őket a hivatalos, Magyarkanizsán lévő befogadóállomásra.

A helyzet végül hajnali kettő körül oldódott meg, mikor a szerb rendőrök megígérték, hogy megpróbálnak a közelben helyet keresni az embereknek.

Néhány kisgyerekes család még ekkor is a határátkelőhöz vezető kiskapu rácsán át könyörgött a magyar határőröknek, hogy engedjék át őket.

Mások sokkal hamarabb alkalmazkodtak az új helyzethez, és vagy polifoamokra telepedtek a határátkelő közelében, vagy elindultak az autópályán lévő, nyitott határállomás felé. Éjjel fél kettőre már több olyan család is elment a határról, akik éjfél előtt annyira elől álltak a sorban, hogy majdnem átjutottak, épp az orruk előtt csukták be a kaput. Ez a szíriai asszony volt az első, akit már nem engedtek át:

link Forrás

Egy fiatal fekete párt pedig többször hátrébb küldtek a határőrök, amíg a kapu nyitva volt. A nő egy idő után úgy döntött, hogy leül az útpadkára pihenni a karjában ülő kisgyerekkel. Viszont mire újra megpróbálkoztak az átjutással, a kapuk már zárva voltak.

Magyarországon buszok vártak azokra a migránsokra, akik még átjutottak éjfél előtt a határátkelőn, és vitték őket a röszkei vasútállomásra.

(Képek: Botos Tamás, szöveg: Sarkadi Zsolt)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.