Kocsis Máté duplán hazudott

2015 augusztus 05., 12:57

A II. János Pál pápa téren szerda délelőtt olyan idilli volt a hangulat, mintha mindenki épp akkor pottyant volna ki a macskafogó seggéből. Már arra gyanakodtunk, hogy valamelyik menekültpárti filmrendezőnk az éj leple alatt statisztákkal töltötte fel a teret. Pedig csak arról van szó, hogy Kocsis Máté egy Facebook-fasiszta műmájer.

Keddi bejegyzésében a Józsefváros polgármestere azzal etette a népet, hogy:

„A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen. Ezért a mai napon határozottabb fellépésre és erőforrás-átcsoportosításra utasítottam a közterület-felügyelőket, és ugyanerre kértem a rendőröket is. Kértem a helyi polgárőrséget is, hogy a lehető legnagyobb létszámban legyenek jelen. Meg fogjuk védeni a közvagyont és minden törvényes eszközzel garantálni fogjuk a józsefvárosiak biztonságát!”

Ehhez képest nem igaz, hogy a menekültek mindent összeszarva bicskázzák egymást és a józsefvárosiakat, és az sem, hogy kivonult egy osztag közteres kommandó és szétcsapott az idegenek között.

A téren senkit nem vegzáltak rendfenntartók. Szerda délelőtt a park környékén egyetlen közterület felügyelőt sem találtunk, rendőrök legközelebb a Kiss József utcában strázsáltak, ők is a buszukban hűsölve. A gyerekeket simán beengedik a játszótérre, és ekkorra négy mobilvécét is felállítottak a téren. A kisebb gyerekek szappanbuborékokat fújnak, kártyáznak, röplabdáznak, a felnőttek alszanak vagy beszélgetnek, mobiljukkal kütyüznek. Önkéntesek és civilek pelenkákat, szemeteszsákokat osztanak. A sátrakkal és a szeméttel kapcsolatban Kocsis nem hazudott, valóban állnak sátrak, és szemétből is bőven van a téren.

A legmeglepőbb mégis az, hogy a józsefvárosiak halálos nyugalommal sétáltatják a piknikező családok között a kutyáikat, a hajléktalanok pedig, mintha mi sem történt volna, befekszenek az üresen hagyott, árnyas helyekre.

Kocsis Máté facebookos ömlengéséből talán a késelős megjegyzés volt a legsúlyosabb.

A kormányzati plakátkampány, az eddigi erőszak után ilyet, hogy a menekültek késelnek, tényleg csak az dob be egyértelmű bizonyíték nélkül, aki legalább is leszarja, hogy milyen következménye lehet annak, hogy alaptalanul késelést kiabál az egyébként is feszült helyzetben. Meg persze aki szándékosan akarja ébren tartani a gyűlöletet, mert ő politikailag azzal jár jól.

Bajusz Ferenc, a józsefvárosi közterület felügyelet vezetője (!) szerint írásos panaszok érkeztek a menekültek miatt, és

"voltak információk arról, hogy késelés is történt a téren".

Ennél kevésbé hiteles dolgot, mint hogy "voltak információk" hirtelen nem is tudunk elképzelni.

A rendőrségtől és a mentőktől is próbáltuk megtudni, hogy az elmúlt 2 hétben késelt-e migráns a fővárosban, a VIII. kerületben, illetve a II. János Pál pápa téren.

A rendőrség azt válaszolta, hogy így nem is tartanak nyilván adatokat. Pontosabban megfogalmazott, a külföldi állampolgárok által elkövetett könnyű/súlyos testi sértés, garázdaság és más bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos kérdésünkre még nem válaszoltak. A statisztikákon, illetve azok hiányán túl a szervezet egyik munkatársa arról beszélt, hogy nem hallott olyan esetről, hogy migráns késelt volna bárkit a II. János Pál pápa tér környékén. A mentőknek feltett kérdéseinkre nem érkezett válasz.

photo_camera Kocsis Máté igazsága: sátor a II. János Pál pápa téren. Magyar lányok ültek le ismerkedni a menekültekkel. A háttérben már állnak a vécék.
photo_camera Előtérben hajléktalan. Középtérben magyar kutya. Háttérben menekült.
photo_camera Nagyon érzi a médiát.
photo_camera Jóérzésű emberek a menekültekért Facebook csoport tagjai gyűjtik össze a szemetet. Ez a lány azt mesélte, hogy elég bosszús, mert kedden, miközben Kocsis Máté az interneten keménykedett, ők a menekültekkel közösen összeszedtek minden szemetet.
photo_camera István a parkot gondozza. Szerinte vécére és vízre lenne a legnagyobb szükség.
photo_camera A komplett magyar média kint sürög-forog a téren.
photo_camera Yo-yo Józsefváros!
photo_camera Mentők visznek el egy menekült férfit, aki rosszul lett.
photo_camera Őrjöngés

(Ács Dániel - Erdélyi Péter)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.