Íme, a Habony Árpád Nemzeti Plakátverseny díjazottjai

2015 július 17., 13:44

Habony Árpád és Arthur J. Finkelstein, a miniszterelnök tanácsadói csütörtökön hirdették meg mókás plakátbajnokságukat. A versenyfelhívást a rájuk jellemző humorral tették közzé:

országszerte óriásplakátokon helyezték ki a saját pályaműveiket.

Habonyék pajkosan megoldották azt is, hogy az ő munkáikat magyar adófizetők pénzéből helyezzék ki az utcákra. Ezzel jelezték, hogy játék az egész világ, mosolyogva kacsintottak leendő versenytársaikra, és hívták versenybe a magyar internetezőket. Sajnos a magyar internetezők többségének nem állnak rendelkezésre költségvetési források, így ők nem tudják óriásplakátokra helyezni munkáikat. Ezért a 444 úgy döntött, teret ad a Habony trónjára törekvőknek, és megjelenítjük a legjobb plakátterveket, amik a szerkesztőségünkbe érkeztek.

Miután kitettük tegnap ezt a posztot, rengeteg, de tényleg rengeteg pályamű érkezett. Ez a mostani kampány - úgy tűnik - sokkal jobban megmozgatta az olvasóinkat, mint az előző. Ez valahol érthető is, hiszen míg az előző kampányban Habonyék csak egyféle plakátsémával kedveskedtek a játszani vágyóknak, most rögtön hét különböző plakáttal leptek meg bennünket. Ennek megfelelően mi is 7 kategóriában hirdetünk eredményt, a kategóriákon túl pedig három nagydíjat osztunk ki,

  • az Arthur J. Finkelstein Vaskereszt második fokozatát,
  • az Arthur J. Finkelstein Vaskereszt első fokozatát, valamint
  • a Habony Árpád, A Népi Kína Hőse Érdemrendet.

De akkor kezdjük a kategóriákkal!

Idős Férfi Kategória

Ebben a kategóriában a legtöbb pályamunka a nyugdíjjal, a minimálbérrel vagy a közmunkás bérrel foglalkozott, de ez érthető is, hiszen az eredeti Habony-féle plakátokon az öreg férfi azzal büszkélkedik, hogy növekszik a minimálbér. Az viszont nem világos, hogy Habonyék miért egy láthatóan nyugdíjas férfival reklámoztatják a minimálbért. Szintén sok olyan pályamű érkezett, amiben az Idős Férfi a leszármazottainak kivándorlásáról beszélt. Utóbbi téma kivétel nélkül minden plakátnál előjött,

a kivándorlás foglalkoztatta leginkább a versenyzőket.

A korábbi plakátpályázatunkhoz képest az is új trend, hogy némelyik versenyző igyekezett - az eredeti plakátokhoz hűen - a pozitív üzeneteknél maradni. Igaz, általában kiforgatták ezeket, így az eredmény legtöbbször az az üzenet lett, hogy ha fideszes vagy, vagy van fideszes haverod, szép az életed, ha viszont nincs, akkor maximum kínodban tudsz mosolyogni.

Lentebb a díjazottak:

Rogán Antal Ösztöndíj: Job2007

Lázár János Különdíj: Simon

Harrach Péter Búskomor Nagydíj: Zoltán

CBA-s Lázár-testvérek Munkaérdemrend: Vilmos

Idős Férfi Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Ebből a poénból elég sokat kaptunk.

Idős Nő kategória

A pályamunkák legtöbbjén az idős nő is a kivándorlás miatt panaszkodott, sosem látja az unokáig, meg ilyesmi. Viszonylag sok volt, amin tanárként ábrázolták a nénit, és sok olyan, ami a rezsicsökkentést szapulta, hiszen az eredeti plakát a rezsicsökkentésről szólt.

Rogán Antal Ösztöndíj: Zsombor

Lázár János Különdíj: Szilla B.

Szomorú Tények Különdíj: Gábor

Lázár János Különdíj: Do V

Idős Nő Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Thai

Fiatal Pár Kategória

A Fiatal Párnál is három téma uralkodott:

  1. Ők fideszesek és jól élnek, a saját lábukon állnak, mint Orbán Ráhel és Tiborcz István.
  2. Bárhogy akarja a KDNP, ők nem vállalnak gyereket.
  3. Ők azért boldogok mert már rég külföldön élnek.

Hahota Különdíj: András

Rogán Antal Ösztöndíj: Géza

Lázár János Különdíj: Dave

Németh Szilárd Gazdaságos Díj: Tamás

Fiatal Pár Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Hab leander

Rózsaszíninges Férfi Kategória

Tagadhatatlanul ez a statiszta volt a legellenszenvesebb minden pályázónak. Kevés kivétellel szinte mindenki arra hegyezte ki ezt a plakátot, hogy a Rózsaszininges Férfi

  1. fideszes,
  2. tapló,
  3. mindkettő.

Rogán Antal Öszöndíj: Tamÿffffffffffe1s Horvÿffffffffffe1th

Lázár János Különdíj: Ákos

Tiborcz István Sajátláb-díj: Remetenyúl

Fekete György Szépészeti Nagydíj: Dénes

Rózsaszín Inges Férfi Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Gergő

Fiatal Lány Kategória

Ebben a kategóriában sajnos a többihez mérten nagyon kevés szalonképes pályázat érkezett. A beküldött plakátok többsége nem igazán tudott elszakadni attól, hogy egy dekoratív, fiatal nő van a képen. A durva versenyműveket ezért diszkvalifikáltuk.

Rogán Antal Ösztöndíj: Áron

Kocsis Máté Tiszteletdíj: Albert

Daher Pierre Interkulturális Párbeszéd Érdemrend: Attila

Böröcz László Ifjúsági Nagydíj: Rettenet

Fiatal Lány Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Béla

Apa Nélküli Család Kategória

Na, itt aztán tényleg tombolt a kivándorlás. Szinte mindenki olyan plakátokat küldött be, amik a külföldön dolgozó apáról szóltak. Persze néhányan észrevették a jobboldalon álló gyerek arckifejezését is, ami kétségtelenül azt jelzi, hogy a kisfiú valami rosszban sántikál.

Rogán Antal Ösztöndíj: Csilla

Pintér Sándor Bűnüldözési Nagykereszt: Dávid

Hoffmann Rózsa Pedagógiai Különdíj: Kristóf

Szijjártó Péter Tiszteletdíj A Kiegyensúlyozott Magyar Külkapcsolatokért: Ákos

Apa Nélküli Család Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Kálmán

Kétgyerekes Család Kategória

Hát igen, ez a plakát a legigénytelenebb photoshop-munka, az anyuka haját elég sok versenyző képtelen volt elfogadni. De azért akadtak másféle pályaművek is.

Rogán Antal Ösztöndíj: Endre

Nemzeti Összefogás Nagykereszt: Vilmos

Novák Katalin Családpolitikai Érdemérem: Ádám

L. Simon László Zeneművészeti Kitüntetés: Feri

Kétgyerekes Család Kategória Nagykereszt Aranyfokozat: Gábor

és végül...

Arthur J. Finkelstein Vaskereszt második fokozat: Kófic

Arthur J. Finkelstein Vaskereszt első fokozat: Áron

Habony Árpád, A Népi Kína Hőse Érdemrend: Bazsi

A fentiek mellett persze még rengeteg pompás plakáttervet kaptunk, és a versenynek ugyan vége, a plakátátalakító posztunkban továbbra is bárki garázdálkodhat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.