Ilyen az élet most Gázában

Hétfő este tizenegykor jár le az öt napos meghosszabbított tűzszünet a Hamasz és Izrael közt. Az elmúlt napokban valódi fegyvernyugvás nem volt: a Hamasz lőtt ki rakétákat Izrael terülekre, amikre válaszul F16-os vadászgépekel hajtottak végre célzott légitámadásokat Gázában.
Gyerek játsznanak egy lerombolt mecset és víztorony mellett. A béketárgyalások Kairóban folynak, a két fél delegációi már vasárnap visszatértek az egyiptomi fővárosba. A palesztin delegáció ragaszkodik a szabad gázai kikötőhőz és reptérhez. Háled Mesaal a Hamasz Katárban élő politikai vezetője szerint az övezetben lakókat megilleti a tenger használata.  Dan Kitwood/Getty Images
Gyerekek a lerombolt házukban, Beit Hanoun-ban. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a vasárnapi kormányülés után elmondta, hogy "a Hamasz téved, ha azt gondolja, hogy a katonai vereséget poltikai eredményekre válthatja." Netanjahu kitart amellett, hogy addig kell támadni az Hamaszt, amíg nem lesz nyugalom. Juvál Steinic, a stratégiai ügyek minisztere a kormányülésen azt mondta, hogy "az övezet lefegyverzése nélkül a gázai kikötő a rakéták vámmentes boltja lenne. Dan Kitwood/Getty Images
A lerombolt Al-Susi mecset minarete alatt imádkoznak pénteken. A gázai kikötő ügyét az egyiptomiak egy hónappal elhalasztanák, anélkül szeretnének megállapodást. Állítólag Mamúd Abbász palesztin elnök is elfogadná ezt, de a Hamasz megosztott ebben a kérdésben.   Dan Kitwood/Getty Images
Izrael július 8-án kezdett hadműveletet a Gázai övezet iszlamista erői ellen, és mozgósított 40 ezer tartalékost. Az Erős Szikla fedőnevű offenzívának kettős célja van: csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre, és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. A konfliktusnak több mint kétezer palesztin halálos áldozata van. Elmúlt hónapban többször tartottak humanitárius tűzszünetet.
Egy asszony tér vissza lerombolt otthonába.
Halászok ellenőrzik a hálójukat a Földközi-tenger partján.
Dan Kitwood/Getty Images
Dan Kitwood/Getty Images
Dan Kitwood/Getty Images

Scale Of Devastation Is Seen In Gaza As Tense Five Day Ceasefire Agreed

Dan Kitwood/Getty Images