Kilenc budapesti csoda, amit tán nem kéne hagyni elrohadni

Klebelsberg-kastély

Hihetnénk, hogy ha már a kormány ilyen lelkesen nevez el dolgokat Horthy Miklós oktatási miniszteréről, akkor valamennyire érdekli egykori pesthidegkúti kastélya sorsa is. De nem. Klebelsberg Kúnó amúgy miniszteri kinevezése után egy évvel, 1923-ban vette meg az egykori majorságot, amit kitatarozott, kibővített, majd meghalt. Özvegye és húga panzióvá alakította a kastélyt, amit 1949-ben államosítottak. Volt itt SZOT-üdülő és -iskola, aztán pszichiátriai intézet is. A Horn-kormány alatt privatizálták, de egy tulajdonjogi per miatt csak 2004-ben került ténylegesen magánkézbe, amíg 2008-ban visszaállamosították. 2013 novemberében a kormány azt állította, hogy még abban az évben megkezdik a felújítását, amit 2014-re be is fejeznek. A Magyar Nemzet március 20-i riportja szerint "megkezdődhet" a kastély felújítása, miután aznap Varga Mihály és az akkor még államtitkár Hoffmann Rózsa a választási kampány közepén letették a rekonstrukció alapkövét. Ehhez képest ottjártunkkor nyomát sem találtuk építkezésnek. A kastély most így néz ki:

Az aktuális állapotokról készült képeket mind Botos Tamás készítette

Zugligeti villamosvégállomás

Fortepan

Budapest egyik leghangulatosabb villamosa a 61-es, ami a végállomása előtt konkrétan erdőkben kanyarog. Hasonlóan hangulatos volt egykor a boldogult 58-as villamos is, aminek a végállomása a Zugligeti út 64-ben, a Libegőtől pár száz méterre volt. A békeidők hangulatát idéző épület 1977-ben, a járat felszámolásával funkcióját vesztette, azóta meg csak pusztul, lassan és csendben. Pedig remek hely, nézzék:

zugliget

Az Észak-Pesti Kórház

Egy szép szecessziós motívum a romok között.Részlet a Fővárosi.blog.hu felvételéből.

Pestújhely szívében rejtőzik ez az építészettörténeti szempontból sem érdektelen darab. Az impozáns romhalmaz legrégibb épületeit 1903-04-ben adták át, a magyar stílusnak is becézett szecesszió lenyűgöző darabjai ezek még így, romjaikban is. A kórházat több ütemben bővítették, a harmincas években épült fel Molnár Farkas és Fischer József bauhaus remekműve, a háromszintes nővérszálló. A kórházat 1947-ben a szovjet haderő vette át, de 1991-es távozásuk után a terület csak tovább pusztult. A már említett nővérszálló ablakai mind betörtek, a romok között gaz terem. És bár 2012-ben a területen adták át az új észak-pesti mentőállomást, az egy teljesen új és építészetileg nem túl jelentős épületet kapott, az építészeti emlékek, például az 1980-ban épült és a maga nemében egy korszak építészeti kultúráját jól dokumentáló sebészeti tömb is csak rohad. Most így néz ki:

eszak_pesti

Hotel Olimpia

Ha mostanában járt a Normafán, biztos feltűnt ez a baromi ronda épület. A Hotel Normafa 1972-re készült el, nevét arról kapta, hogy itt készült a müncheni olimpiára a magyar csapat. Bár még eredeti formájában se mondanám szépnek, legalább a kor színvonalán egyedi volt: az eredeti elképzelések szerint házgyári maradékból építették volna, vagyis egy szimpla panelháznak kéne itt állnia, de a tervező, Farkasdy Zoltán inkább alagútzsalus szerkezetet tervezett, aminek tördelt élei nem lógnak ki annyira a környezetből, mint amennyire kilógna egy sódertömb.

Ha hinni lehet a kerületi terveknek, a Hotel Olimpia sorsa megpecsételődött. Bár végül nem épül síközpont a Normafánál, a fogaskerekű vonalát meg akarják hosszabbítani: Pokorni Zoltán polgármester tervei szerint az új végállomásnak a szálloda elbontásával csinálnának helyet.

normafa_2

Király fürdő

Fortepan

Budapest híres törökfürdői közül a Lukácsot 2012-ben újították fel, a Rudast most renoválják. A Király viszont úgy maradt. A II. világháború pusztítása után 1950-ben ugyan felújították - mondjuk inkább megfoltozták -, de azóta szép lassan rohad. Pedig remek adottságai volnának: a város szívében van, medencéi pedig ideális hőmérsékletűek egy klasszikus értelemben vett gőzfürdőzéshez - gőz, 26 fokos medence, 40 fokos medence, gőz, 26 fok, 40 fok, gőz, 26 fok, 40 fok, 36 fok.

A fürdő felújítására már 2012-ben kész tervek voltak, amelyek az elvi építési engedélyt meg is kapták. A terv szerint elbontanák a 20. századi toldásokat, az előcsarnokot viszont a szomszédos üres telekre épített átriummal nagyobbítanák meg. Most így néz ki:

kiraly_1

Balettintézet

Fortepan

Ha még látni akarja ezt az impozáns romot, siessen! Most adták el az évtizedek óta rohadó épületet egy katari sejknek, a katari sejkek pedig emberélettel mit sem törődve elég gyorsan szoktak építkezni. Így ez hamarosan lekerülhet az elhagyott, pusztulásra ítélt épületek listájáról. Addig is:

balest

Közvágóhíd

Fortepan

A 19. századi Budapest - illetve akkor még Pest - egyik legnagyobb szabású beruházása volt a ferencvárosi Közvágóhíd építése. Hogy miért itt építették, annak a legfőbb oka volt, hogy a terület a dunai és a ferencvárosi pályaudvarok között helyezkedett el, és ezekbe futottak be az Alföldről az élőállat-szállítmányok, amiket a könnyű volt kiterelni a közeli legelőkre. A birodalmi stílusban épült együttes - aminek két leglátványosabb darabja a vártoronyszerű víztorony és a bikát letaglózó fiú szobra - mára halovány mása csak az egykori csillogásnak. Bár a környéken az elmúlt évtizedben komoly fejlesztések voltak - híd épült, itt van a Nemzeti Színház, a Müpa, a közelben lakópark és bevásárlóközpontok is nyíltak -, a vágóhíd lepusztult, közvetlen környéke pedig nyomasztó, kaotikus romhalmaz:

soroksar_2

Budai Parkszínpad

Fortepan

A négyes metró építésével egyértelműen a Móricz Zsigmond körtér és környéke lett Dél-Buda központja, de ez sem indokolja, hogy a város egyik jobb közparkjában, a közeli Kosztolányi téren csendben elrohadjon ez az 1958-ban épült, 2200 néző befogadására alkalmas szabadtéri színpad, amit utoljára 2005-ben használtak. Az épület állapota szempontjából lényegtelen, de a Fővárosi Közgyűlés idén januárban úgy határozott, hogy a területet havi 350 ezer forintért bérbe adja annak a Zsigmond Kert Kft-nek, aminek a tulajdonosáé az a biztonsági cég, amelyik a Fidesz székházát és rendezvényeit, illetve a békemeneteket is biztosítja. És hogy ez miért nem befolyásolja az épület állapotát? Mert a tervek szerint romkocsma lesz a romban, ami most így néz ki:

parkszinpad_1

Gül Baba utca

Fortepan

Hazabeszélünk, mert a Gül Baba utca, Budapest egyik legrégibb utcája itt porlad mellettünk. És most nem a burkolatról beszélek, annak megvan a maga romantikája, hogy a nyaktörő meredélyen tankcsapdákat is kerülgetni kell. De azt nem tudom felfogni, hogy lehet ennyi rom a város tán legromantikusabb utcájában. A hangulathoz ezek ugyan tényleg hozzáadnak, de vegyük már észre a darabka Szentendrét a város szívében!

gul_Baba_1