Gyerekek, akik reggel munkába indulnak, nem pedig suliba

Összes kép: Omar Havana/Getty Images

Június 12-e a nemzetközi gyermekmunka elleni világnap. Egyes becslések szerint közel negyedmilliárd 5-17 év közti fiatalt kényszerítenek munkára a világban.
Hivatalosan a 18 éves kor alatt a heti 14 óra feletti munkavállalást tekintik gyermekmunkának. A legtöbb gyerek a fejlődő országokban megy minden reggel dolgozni, van ahol már ötéves kortól foglalkoztatják őket, leggyakrabban a mezőgazdaságban. A tanulási és játék lehetőségektől megfosztott fiatalok alapvető egészségügyi és táplálkozási szükségletei sem elégülnek ki.
A képek a Kambodzsa legnagyobb turistalátványosságától, Angkortól pár kilométerre készültek. Mindennap tucatnyi gyerek megy az a Anlong Pi hulladéklerakóhoz, hogy a szemet átbogarászva újrahasznosítható, eladható tárgyakat keressenek.
Kambodzsa vállalta, hogy az országban leszorítja a gyermekmunkások számát, de jelentős előrelépés nem történt. Az ország lakosságának nagy része napi egy dollárból él, így nem csoda, hogy közel négymillió gyerek megy minden reggel dolgozni, nem pedig iskolába.

International Day against Child Labour