A pokol ott kezdődik, amikor már az orvosokat is elkergetik

2014 május 04., 14:09

A rohingyák a világ egyik leginkább nyomorúságos sorban élő kisebbsége. A muszlim közösség Mianmar észak-nyugati részén él, teljes elszigeteltségben és kiszolgáltatottságban, a többségi, buddhista társadalom gyűlöletének kitéve.

photo_camera Rohingya nők gyermekeikkel, a Khaung Dokkha táborban. A menekülttáborokba az etnikai konfliktusok és merényletek elől menekülnek a rohingyák. (REUTERS/Minzayar)
photo_camera A kiutasított egészségügyi NGO, az Orvosok határok nélkül több mint félmillió rohingya orvosi ellátást biztosította. Azért kellett távozniuk, mert szóvá tették, hogy kezeltek olyan embereket is, akik januárban erőszak áldozatai voltak. A kormány tagadja, hogy bármi ilyesmi történt volna. (REUTERS/Minzayar)

A Reuters riporterei azután utaztak be a menekülttáborokba, hogy a mianmari kormány év elején több nemzetközi civil szervezetet kiutasított az országból, köztük az Orvosok határok nélkül nevű egészségügyi szervezetet is. A szervezet több mint két évtizede volt jelen az országban, ők látták el az ország 30 ezer HIV-fertőzöttjét is. A kormány azután döntött a kitiltásáról, hogy a szervezet kiadott egy jelentést, ami szerint munkatársaik a rohingya kisebbség tagjait látták el egy olyan, etnikai alapú vérengzés után, ami az ország hivatalos álláspontja szerint meg sem történt.

photo_camera (REUTERS/Minzayar)

Azok pedig, akik ottmaradhattak segíteni, azóta pokolibb helyzettel kell megküzdjenek, mint korábban bármikor. Az alultápláltság, az éhezés mindennapos a táborokban, ahova az etnikai konfliktusok elől menekültek otthonaikból a rohingyák. Az alatt a három hét alatt, amióta a nemzetközi orvoscsapatot kiutasították az országból, az egyik táborban dolgozó önkéntes szerint hat gyerek halt meg.

photo_camera Tin Aung Zin kilenc éves. Január óta kómában van, akkor korábbi otthonukban törtek rájuk és verték össze családját. Utána kerültek a táborba (REUTERS/Minzayar)

Mianmarban a rohingyákat úgy kezelik, mint akik jogosulatlanul élnek ebben az országban. Nem kaphatnak állampolgárságod, holott többségük családja generációk óta ugyanott él. Egy friss ENSZ-jelentés szerint a térségben nincs elég élelmiszer, friss víz és elegendő gyógyszer. Hogy 2012-ben hogyan szabadult el Rakhine államban a pokol, és miért kellett rengeteg rohingyának táborokba menekülnie, arról itt írtunk hosszabban.

photo_camera Súlyosan alultáplált, 25 napos ikrek Dar Paing táborban. (REUTERS/Minzayar)

A kormány szerint persze minden a legnagyobb rendben van. Rakhine állam kormányának szóvivője, Win Myaing azt kevéssé hihető történetet mondta el a Reutersnek, hogy ezekben a táborokban él pár ember, akik minden odalátogatónak ugyanazokat a beteg gyerekeket mutogatják. Amikor pedig a kormány felkínálta, hogy segítséget nyújtana, az ajánlatot visszautasították.

photo_camera Bátyja tartja súlyosan alultáplált testvérét ( REUTERS/Minzayar)

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya felszólította már a mianmari kormányt, hogy engedjék vissza a segélyszervezeteket, de mindennek eddig nem sok hatása volt. Barack Obama várhatóan az országba utazik az év végén, mert idén Mianmar látja vendégül régiós csúcstalálkozón a környék fontosabb gazdasági szereplőit. A jelek szerint nagy lesz rajta a diplomáciai nyomás, hogy visszaállítson olyan szankciókat az országgal szemben, melyek a katonai junta 2011-es bukása óta szűntek meg. Múlt héten Malajziából már figyelmeztette a mianmari kormányt, hogy országuk nem fog sikerre jutni, ha elnyomják a muszlim lakosságot.

photo_camera A megmaradt gyógyszereket feketepiacon lehet megvásárolni, már amikor éppen van mit. Van, amikor közelben élő buddhisták csempésznek be gyógyszereket a táborba, ezt azonban titokban kell tenniük, mert saját közösségük nem fogadná ezt el (REUTERS/Minzayar)

A táborokban viszont hétről hétre romlik a helyzet. Az NGO-k távozása óta nem tudni pontosan, hányan éhezhetnek, és hogy mennyi gyógyszerre lenne szükség.

photo_camera Halott gyermekét letakaró anya. Asoma Khatu három hónapos volt, láz és gyomorrontás vitte el az életét Kyein Ni Pyi táborban. ( REUTERS/Minzayar)
photo_camera A World Food Program segélyszervezet élelmiszert oszt a Thae Chaung menekülttáborban. (REUTERS/Minzayar)
photo_camera Egy beteg rohingya fiú vár orvosi ellátására egy szükségklinikán (REUTERS/Minzayar)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.