Szabadságot vesznek ki, hogy menekülteket mentsenek

2016 november 11., 19:36

A Proactiva Open Arms nevű civil segélyszervezetet tavaly szeptemberben alapította barcelonai vízimentő. Oscar Camps volt az első külföldi, aki látva a súlyos helyzetet, fogta 15 ezer eurónyi megtakarítását, és a görögországi Leszbosz szigetre utazott kis csapatával, hogy a Törökországból az Égei-tengeren érkező menekülteken segítsen. A nyugat-balkáni útvonal lezárása és a márciusi EU-török menekültügyi megállapodás után a partot érők száma jelentősen csökkent, ezért a Proactiva az addig összegyűjtött adományokból vásárolt egy vitorlást és áttette tevékenységét a líbiai partokhoz idén júniusban.

A sikeres gyűjtéseknek köszönhetően a civil segélyszervezet létszáma folyamatosan nő. Az önkéntesek, hogy fizikailag és érzelmileg se törjenek meg, 15 naponta váltják egymást az Artemis nevű vitorláson. Hazatérésük után minden csapattal pszichológus foglalkozik, megelőzendő a poszttraumás stressz kialakulását. A Proactiva több mint százezer migránson segített már fennállása óta.

Csak idén közel négyezren fulladtak a a Földközi-tengerbe Európa felé. A Nemzetközi Migrációs Szervezet 3930, az UNHCR 3740 halottat tart nyilván: mindkét adat szerint többen vesztek oda mint tavaly egész évben.

2016-ban naponta átlagosan 13 menekült halt meg a tengeri úton, ráadásul 60 százalékuknak a holttestét sem találták meg

– áll a Nemzetközi Migrációs Szervezet közleményében.

A Proactiva Open Arms tagjai egy barcelonai tüntetésen még februárban.  AFP PHOTO / JOSEP LAGO
photo_camera A Proactiva Open Arms tagjai egy barcelonai tüntetésen még februárban. AFP PHOTO / JOSEP LAGO
Az Astral nevű vitorlásuk Líbia partjainál. AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera Az Astral nevű vitorlásuk Líbia partjainál. AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
photo_camera AFP PHOTO / ARIS MESSINIS

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.