Ő szeret téged, te miért bántod?

2016 február 20., 18:45

A jelenleg hatályos szabályozás szerint aki állatot kínoz, azt legfeljebb három év börtönre ítélhetik. Ezt a gyakorlatban sokszor nem alkalmazzák, rengeteg állatkínzót csak felfüggesztett büntetésre ítélnek. Az Együtt Egy Közös Ügyért! Együtt Az Állatkínzás Ellen! nevű tüntetés résztvevői ma ennek a meglévő törvénynek betartatásáért és szigorításáért vonultak fel a Nyugati Pályaudvartól a Kossuth térig, miután a deteki ügy néhány hete minden állatvédőnél utolsó csepp volt a pohárban.

Fotók: Botos Tamás

photo_camera
photo_camera


A Kossuth téren több állatvédő szervezet képviselője és még egy állatorvos is felszólalt, aki szerint ekkora méretű összefogás az állatvédelemben még nem volt. Mindannyian abban értettek egyet, hogy hiába vannak állatvédelmi törvényeink, azokat nem tartatják be, ezért az állatkínzók egyáltalán nem is félnek a büntetéstől, tudják, hogy úgyis megússzák.

A múlt heti deteki tüntetésen voltak rasszista megnyilvánulások, így kíváncsi voltam, hogy ezen a tüntetésen is lesznek-e majd, akik hangos cigányozásba kezdenek vagy a bűnözők megkínzását követelik majd. De nem így történt, csak elvétve akadt egy-két ember, aki azt kiabálta, "vele is ugyanezt kellene csinálni!" A felvonulók, akiket megkérdeztem, szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy az állatkínzókat nem megkínozni kell, hanem csak börtönbe zárni, azt viszont feltétlenül.

A legradikálisabb szlogenek úgy hangzottak, hogy: "Az állattartás nem kötelesség, hanem felelősség", "Aki állatot bánt, emberre készül", "Ő szeret téged, te miért bántod?"

photo_camera
photo_camera
photo_camera

A felvonuláson részt vett Vona Gábor és a jobbikos országgyűlési képviselő, Egyed Zsolt is, aki éppen múlt héten adott be törvénymódosítási javaslatot az országgyűlésnek, hogy az állatkínzók büntetését ne lehessen felfüggeszteni. Az ember azt hinné, egy szélsőjobboldali párt és egy Vegán Állatvédelem nevű egyesület képviselőinek világnézete szöges ellentétben állnak egymással, pedig mindketten ugyanazt a kifejezést használták: a deteki fiú esete csepp volt a tengerben, az állatkínzás mindennapos dolog, aminek a szankcionálását sürgősen szigorítani kell.

A vegán állatvédők szerint viszont azért "van abban valami visszás, hogy sok ember börtönbüntetésért hadakozik, közben meg este ugyanúgy megeszik a pörköltjüket", az ő céljuk ezen a tüntetésen az volt, hogy minél több ember figyelmét felhívják azokra az állatokra is, akiket a hús-, a tej- és a kozmetikai ipar használ fel. A veganizmus, a "legális állatkínzás" elleni harc gondolata többször előkerült a Kossuth téren felszólalók beszédeiben is, ami azért nagy dolog, mert az állatvédelemről szóló diskurzusokban ezen a ponton mindig hatalmas vita bontakozik ki. Ezen a tüntetésen viszont szót kapott az is, aki még a tusfürdőjét is állatvédelmi szempontok alapján vásárolja, és az is, aki húst hússal eszik ugyan, de úgy szereti a kutyáját, mint a saját gyerekét, az állatvédők félre tudták tenni egymás közötti nézeteltéréseiket. A téren beszédet mondók szerint ez az összefogás fontos és tiszteletre méltó eredmény az állatvédelemben.

A beszédek végén a tüntetés szervezői törvénymódosító javaslatot nyújtottak be Kövér Lászlónak, amit a helyszínen Horváth István országgyűlési képviselő vett át a nevében.

photo_camera
photo_camera
photo_camera
photo_camera

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.