Ez is egy lehetőség, ha valaki meg akarná gyógyítani a drogfüggőket

2015 június 26., 07:28

Ma, a Drogellenes Világnapon mutatja be a Kék Pont a Ferencvárosba elképzelt Felépülési Központ terveit a Norvégminta Fesztiválon.

Ez nem pont olyan, mint a korábban bemutatott belövőszoba. Ott az ártalomcsökkentésen van a fő hangsúly, szóval hogy ha valaki drogozik, akkor lehetőleg minél kevesebb kárt okozzon vele magának. Ez a terv inkább a rehabilitációról szól, hogy azok, akik megpróbálnak leszokni a szerről minél nagyobb sikerrel tehessék ezt.

A Kék Pontot tavaly kereste meg Poros Tamás Gábor építész hallgató, hogy segíteni szeretne, és ezután kezdte el tervezni az épületet.

A háromszintes épület a Berzenczey utcában épülne fel. A minta a kanadai Insite és a Londonba található Lifeline Project volt. Egyébként nem csak az épület, a benne alkalmazott terápiás módszerek is a brit-modellt követnék, ezzel a Kék Pont a drogambulanciáin már most is próbálkozik.

Ezeket már a tervező írja:

A ház alaprajzát a Megálló Alapítvány intézménye ihlette, ahol a két telekhatáron végigfutó épületszárny közötti belső udvar található, és ahol szociális interakciók zajlanak, beszélgetés, ping-pong, stb.

Földszint

Az intézménybe betérő felépülőkkel első találkozásokra rendelkezésre állóhelyiségek: recepció, porta, mely az éjszakai ügyelet miatt, egy alvóhelyiséggel bővül. A nagy előtérből közelíthetőek meg interjúszobák, hol a segítők felmérhetik a felépülők képességeit, mentális állapotát.

A mindenki számára nyitott gépterem lehetőséget teremt arra, hogy bárki internetes, közösségi -szociális kapcsolódási lehetőségeket találjon. Étterem és konyha, ahol a közös étkezéseken túl készségfejlesztés is történik. A legnehezebb körülmények közt élők számára itt biztosítunk még tisztálkodási lehetőségeket a fürdőhelyiségekben.

A földszinten lévő egyéb helyiségek kialakításakor, már közvetlenül az addikció problémájára koncentráltunk. Van lehetőség személyes konzultációra, illetve különböző csoportterápiákra, köztük önsegítő vagy önsegítő –jellegűekre is, melyek csökkentik a droghasználók elszigeteltséget, támogató közösséget biztosítanak a felépülőknek, ezen kívül költséghatékony módszerek is.

I. emelet

A függőfolyosó kialakításának szempontja egy olyan közlekedési rendszer létrehozatala volt, mely nyitottsága révén képes erősíteni a szociális kötelékeket, csökkenti az elszigeteltség érzést és megtartó erejű közösségi élményt nyújt. A körfolyosó lehetőséget teremt arra, hogy bárki részese legyen a különböző szinteken zajló beszélgetéseknek.

Az épület keleti felében kerültek elhelyezésre az irodák+ a teakonyha. Az iroda közelében elhelyezett irattár biztosítja azt, hogy a segítők minél hatékonyabban végezhessék a felépülési munkával járó adminisztrációt.

A földszinti csoportszobákkal szemben az emeleti helyiségek hasonló funkciójú szobáiban már szélesebb fókuszú csoportok zajlanak, a hangsúly áthelyeződik az edukációs lehetőségekre és az életvezetési kérdésekben nyújtott támogatásra.. Szabadidős és készségfejlesztő szakkörök, OKJ-s -képzések, stb..

II. emelet

Közlekedési rendszere megegyezik az előző szinttel. Az utcafrontra közösségi helyiségek kerültek.

A szint ún. félutasházként funkcionál, vagyis átmeneti szállást biztosít azoknak a felépülőknek, akik már előrébb járnak a maguk felépülési útjaikon, de egyelőre egy átmeneti, védett környezet számukra a biztonságosabb. Ez több magyarországi rehabilitációs intézménynél is ismert gyakorlat. Ők már itt lakhatnak a Felépülési Központban egy meghatározott ideig, innen járnak a szükséges terápiákra, foglakozásokra, illetve tanulni, munkába. A szinten elhelyezésre került egy –ügyelői szoba, ahol az éjszakás segítő pihenhet.

Az átmeneti szállások 2 és 3 ágyas szobák, külön fürdőhelyiségekkel.

Ne aggódjanak nincs pénz ilyesmire

A tervezés keretében azt is kiszámolták, hogy mennyibe kerülne egy ilyen központ.

Bruttó 1,1 milliárd forintba.

Kicsit kevesebb, mint harmad annyiba, amennyiért például a felcsúti stadiont építették. Nem hogy a Kék Pontnak nincs ennyi pénze (ők 2013-ban például ~100 millió forintból működtek), a pár hete tartott Herbál-konferencián az állam képviselője 2015-re összesen 1 milliárd forint pluszforrást ígért egész évre az egész országnak.

Szóval ilyen Felépülési Központ nem fog épülni se a Ferencvárosban, se máshol Magyarországon. De azért érdemes megnézni, hogy miket lehetne csinálni, ha lenne erre pénz, meg szándék.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.