Utolsó erejével küzd Libéria az ebola ellen

2014 augusztus 20., 18:46
  • Egyelőre nem látni, mi szabhatna gátat az ebola terjedésének Nyugat-Afrikában.
  • Az egyik legrosszabb helyzet Libériában van, ahol a rettenetes állapotban lévő egészségügyi rendszer és a tévhitek, hiedelmek is segítik a vírus terjedését.
  • A négymilliós országban mára kevesebb mint 250 orvos él. Közülük heten megfertőződtek, ketten pedig meg is haltak a járvány kezdete óta. A libériai helyzetről Sheri Fink írt rémisztő cikket a New York Times-ban.
  • Most pedig először jutott fotóriporter igazán közel a legsúlyosabban érintett részekhez: John Moore, a Getty Images fotósa Libéria fővárosának, Monroviának a nyugati nyomornegyedében töltött el napokat.
  • Útjáról interjú is készült vele, ezt itt lehet elolvasni. Magáról a járványról mi itt írtunk hosszabban.
photo_camera Egy lány rohan el, miközben ápolók érkeznek meg, hogy elszállítsák otthonából az ebola egy újabb áldozatának holttestét Monroviában, Libéria fővárosában. (John Moore/Getty Images)
Libériai egészségügyi dolgozók öltöztetik be alaposan egymást, mielőtt elszállítanák egy áldozat holttestét otthonából. A fertőzés természete miatt a kór különösen szedi áldozatait az egészségügyben dolgozók között. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Libériai egészségügyi dolgozók öltöztetik be alaposan egymást, mielőtt elszállítanák egy áldozat holttestét otthonából. A fertőzés természete miatt a kór különösen szedi áldozatait az orvosok és ápolók között. (John Moore/Getty Images)
Egy a gyanú szerint ebolában elhunyt nő holttestét fertőtlenítik Monroviában augusztus 14-én.  (John Moore/Getty Images)
photo_camera Egy a gyanú szerint ebolában elhunyt nő holttestét fertőtlenítik Monroviában augusztus 14-én. (John Moore/Getty Images)
A holttestek elszállítását végző egységeknek a főváros minden pontján folyamatosan akad dolga. A helyi egészségügyi szervezetek katasztrófahelyzetről beszélnek (John Moore/Getty Images)
photo_camera A holttestek elszállítását végző egységeknek a főváros minden pontján folyamatosan akad dolga. A helyi egészségügyi szervezetek katasztrófahelyzetről beszélnek (John Moore/Getty Images)
Egy libériai rendőr kezet most az egyik mostanában nyitott elkülönítő mellett. Ezeket az egészségügyi intézményeket folyamatosan védeni kell, mert előfordultak már támadások ellenük. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Egy libériai rendőr kezet most az egyik mostanában nyitott elkülönítő mellett. Ezeket az egészségügyi intézményeket folyamatosan védeni kell, mert előfordultak már támadások ellenük. (John Moore/Getty Images)
Tünetmentes, de ebolás beteggel korábban érintkezésbe lépett gyerekek egy elkülönítő központban. Mindenkit, akinek családjában előfordult a vírus, igyekeznek hasonló helyekre elzárni. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Gyerekek egy elkülönítő központban. (John Moore/Getty Images)
Az egyik új elkülönítőt egy bezárt iskola épületében alakították ki. (Photo by John Moore/Getty Images)
photo_camera Az egyik új elkülönítőt egy bezárt iskola épületében alakították ki. (John Moore/Getty Images)
Egy egészségügyi dolgozó beszél egy elkülönített családhoz (John Moore/Getty Images)
photo_camera Egy egészségügyi dolgozó beszél egy elkülönített családhoz (John Moore/Getty Images)
Amíg Moore az elkülönítőben volt, addig is volt egy újabb haláleset (John Moore/Getty Images)
photo_camera Amíg Moore az elkülönítőben volt, addig is volt egy újabb haláleset (John Moore/Getty Images)
Az 54 éves Tawah Fayiah megbetegedett, egyelőre nem tudni, hogy az ebola fertőzte-e meg. A kép készültekor otthonában várta, hogy érte jöjjenek, és elszállítsák az egyik elkülönítő központba.
photo_camera Az 54 éves Tawah Fayiah megbetegedett, ekkor még nem tudták, hogy az ebola fertőzte-e meg. A kép készültekor otthonában várta, hogy érte jöjjenek, és elszállítsák az egyik elkülönítő központba. Végül ez nem történhetett meg, otthonában halt meg aznap éjszaka.
Egy fiú készíti fel megbetegedett apját az elszállításra
photo_camera Egy fiú készíti fel megbetegedett apját az elszállítására (John Moore/Getty Images)
Egy libériai lány ül egyedül moziban Monrovia egy nyomornegyedében 2014. augusztus 15-én.
photo_camera Lány ül egyedül moziban Monrovia egy nyomornegyedében. A mozi tulajdonosa szerint amióta kitört a járvány, szinte alig jár bárki hozzá. (John Moore/Getty Images))
A nyomornegyed terei egyszerre a játék és a tisztálkodás helyszínei is. Az amúgy nehezen fertőző ebola terjedéséhez hozzájárult a nagyon zsúfolt negyedek állapota és a megfelelő ivóvíz hiánya (John Moore/Getty Images)
photo_camera A nyomornegyed terei egyszerre a játék és a tisztálkodás helyszínei is. Az amúgy nehezen fertőző ebola terjedéséhez hozzájárult a nagyon zsúfolt negyedek állapota és a megfelelő ivóvíz hiánya (John Moore/Getty Images)
Sokan vannak, akik máig nem hiszik el, hogy tényleg létezik olyan dolog, hogy ebola. Az egyik elkülönítő központot több száz ember támadta meg, hogy kiszabadítsa az oda bezárt betegeket. A hitetlenségnek sok oka van: az orvosokkal szembeni bizalmatlanság mellett sokak boszorkányságra és egyéb praktikákra gyanakszanak inkább. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Sokan vannak, akik máig nem hiszik el, hogy tényleg létezik olyan dolog, hogy ebola. Az egyik elkülönítő központot több száz ember támadta meg, hogy kiszabadítsa az oda bezárt betegeket. A hitetlenségnek sok oka van: az orvosokkal szembeni bizalmatlanság mellett sokak boszorkányságra és egyéb praktikákra gyanakszanak inkább. (John Moore/Getty Images)
Tüntetők visznek magukkal egy fertőzött-gyanús kislányt az elkülönítő megrohanása után. A hasonló akciók azért is nagyon veszélyesek, mert bár az ebola nehezen terjed, de pont a betegekkel való direkt kapcsolat kell a fertőzéshez, azaz az érintkezés a vírus áldozataival végzetes lehet.(John Moore/Getty Images)
photo_camera Tüntetők visznek magukkal egy fertőzött-gyanús kislányt az elkülönítő megrohanása után. A hasonló akciók azért is nagyon veszélyesek, mert bár az ebola nehezen terjed, de pont a betegekkel való direkt kapcsolat kell a fertőzéshez, azaz az érintkezés a vírus áldozataival végzetes lehet.(John Moore/Getty Images)
Egy nő takarja el az orrát, miközben dühös tömeg kergettette el a nyomornegyedbe érkező egységet, akik négy friss holttestet szedtek volna ott össze. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Egy nő takarja el az orrát, miközben dühös tömeg kergettette el a nyomornegyedbe érkező egységet, akik négy friss holttestet szedtek volna ott össze. (John Moore/Getty Images)
Ezért lenne borzasztóan fontos a helyiek felvilágosítása, ez azonban az előítéletek és kulturális hagyományok miatt sokszor nem megy könnyen. A képen egy egészségügyi dolgozó mondja el a legfontosabb tudnivalókat egy áldozat családtagjainak. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Ezért lenne borzasztóan fontos a helyiek felvilágosítása, ez azonban az előítéletek és kulturális hagyományok miatt sokszor nem megy könnyen. A képen egy egészségügyi dolgozó mondja el a legfontosabb tudnivalókat egy áldozat családtagjainak. (John Moore/Getty Images)
A nagyon beteg, tíz éves Saah Exco napokkal azután került csak elő, hogy felbőszült tömeg "kiszabadította" egy elkülönítő központból. Ez alatt a pár nap alatt is fertőzhetett meg újabb embereket. (John Moore/Getty Images)
photo_camera A nagyon beteg, tíz éves Saah Exco napokkal azután került csak elő, hogy felbőszült tömeg "kiszabadította" egy elkülönítő központból. Ez alatt a pár nap alatt is fertőzhetett meg újabb embereket. (John Moore/Getty Images)
A felvilágosító akciók közül még azoknak van a legnagyobb esélye, amiket zenével és tánccal adnak elő tereken, ezért egymást érik a hasonló jelenetek (John Moore/Getty Images)
photo_camera A felvilágosító akciók közül még azoknak van a legnagyobb esélye, amiket zenével és tánccal adnak elő tereken, ezért egymást érik a hasonló jelenetek (John Moore/Getty Images)
Ha egy otthonban halott van, hasonló fertőtlenítő egységek érkeznek a házhoz. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Ha egy otthonban halott van, hasonló fertőtlenítő egységek érkeznek a házhoz. (John Moore/Getty Images)
Anya és lánya alszik az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet elkülönítő sátrainak közelében, abban bízva, hogy kaphatnak majd ott helyet. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Anya és lánya alszik az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet elkülönítő sátrainak közelében, abban bízva, hogy kaphatnak majd ott helyet. (John Moore/Getty Images)
Az Orvosok Határok Nélkül elkülönítő részén jelenleg 120 ágyat üzemeltetnek, ezzel ez a történelem valaha volt legnagyobb ebolás elkülönítője, de a terv az, hogy hamarosan 350 ágyasra bővítik. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Az Orvosok Határok Nélkül elkülönítő részén jelenleg 120 ágyat üzemeltetnek, ezzel ez a történelem valaha volt legnagyobb ebolás elkülönítője, de a terv az, hogy hamarosan 350 ágyasra bővítik. (John Moore/Getty Images)
Az Aladura egyház tagjai imádkoznak a parton, hogy Isten mentse meg Libériát ebből a válságból. (John Moore/Getty Images)
photo_camera Az Aladura egyház tagjai imádkoznak a parton, hogy Isten mentse meg Libériát ebből a válságból. (John Moore/Getty Images)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.